Ördögűzés Kafarnaumban - Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 4. vasárnapra

Márk szerint Jézus első szava: „Betelt az idő, elközelgett az Isten országa.” Jézus első dolga: tanítványokat hív maga köré. Első csodája pedig, hogy ördögöt űz. Erről olvasunk az évközi 4. vasárnap evangéliumában.

Isten országához a jelek szerint lényegileg hozzá tartozik a közösség. Kissé modernkedve azt mondhatnánk: épül a halászok hálózata. Embereket csomóz össze az Isten Fia, hogy tartsák egymást, illetve menedékül szolgáljanak ide-oda hányódó embertársaiknak. Egymásnak felelgetnek az evangéliumok, páros éneket énekelnek a tanítványok beszámolói, Istenről, Jézusról, az Isten országáról és az életről rögzített belátásai.

Miután Jézus igehirdetésének középpontját, az Isten országának eljövetelét megírta, Márk sokáig nem részletezi Jézus tanítását. Inkább Jézus tettei, nem pedig beszédei árulkodnak kilétéről, szándékáról. Nem tudjuk meg, miről tanít szombaton a kafarnaumi zsinagógában, de annál világosabban látjuk, hogy a szavában hatalom van. Saját hatalom, közvetlen tekintély, amelynek nincs szüksége hivatkozásra, megbízólevélre, diplomák és végzettségek fitogtatására. Életbölcsesség? Tapasztalat? A törvény minden részletének aprólékos ismerete? – A továbbiakból úgy tűnik, ennél sokkal többről van szó. Jézus szava mindezt magába foglalja, de hatalma akkor mutatkozik meg teljes egészében, amikor a gonoszt visszaszorítja, s így végső soron saját egységét mutatja meg Istennel.

Jézussal kapcsolatban a Talmud is elismeri, hogy ördögöket űzött ki, és az evangélium is nyilvánvalóvá teszi, hogy ebben ellenfelei sem kétkedtek (vö. Mk 3,22). Kétségtelen, hogy a megszállottság és bizonyos pszichikai betegségek elkülönítése máig nehéz feladat, ezért még nehezebb pontosan megmondani, mitől is szenvedett az, akit Jézus pl. ebben az esetben meg akart szabadítani. Annyi bizonyos, hogy az evangélista kommunikációra képes, valamiféle tudattal, sőt bizonyos értelemben érzelmekkel bíró, „magát féltő” lénynek látja a tisztátalan lelket, az ember Istennel szembeszegülő türannoszát.

Jézus az Isten országát valósítja meg, célja az ember felszabadítása valódi életre. Még a gonoszt sem akarja elpusztítani, egyszerűen az ember javára cselekszik. Éppen ebben mutatkozik meg az Isten hatalmának és a gonosz hatalomnak eltérő természete. Isten nem szorul rá senkire, hatalma sem mások korlátozására, hanem az élet bőségére irányul. Mindenhatósága olyankor a legteljesebb és legcsodálatosabb, amikor az embert szabadságában szólítja meg, vagyis az embert szabadságában segíti célhoz érni. A gonosz ezzel szemben az emberi akaratot kikapcsolni, az emberi értelmet elhomályosítani igyekszik, végül is a modern értelemben vett személy megsemmisítésére, gúzsba kötésére tör. A gonosznak is megvan a maga „hálózata”. Nevezhetjük a bűn struktúrájának, személytelen hatalomnak, amelyért valahogy egyszerre felelős mindenki és senki, amelyet mindannyian látunk, mégis elveszik a szemünk elől. Végső rettenetében a szeretet készségének abszolút zérója, sőt annál is rosszabb, hiszen személye a személytelenség akarata.

Ez a személytelenség a név titkával is csak visszaélni igyekszik. „Te vagy az Isten Szentje.” Ezek a szavak nem hitvallás értékűek, nem a másik isteni titkának tiszteletét, s általuk minden személy titkának elismerését fejezik ki, inkább azt a hamis istenképet, amely veszélyt, viszályt, vetélkedést keres Istenben (vö. Ter 3,1-6). Márk evangélista különösen fontosnak látja, hogy csak úgy és akkor mondjuk ki Isten titkát, akkor valljuk meg Jézus kilétét is, ha szem előtt tartjuk szeretetét, kereszthordozását, a sokaságért élt egész életét.

A kafarnaumi jelenet a zsinagógában lévők csodálkozásával zárul. Hálás csodálkozás ez, amelyet talán ismerünk mindannyian. Ilyenkor mélyet sóhajt, fellélegzik az élet. Tudunk örülni a másik örömének, szabadságának. És hisszük, hogy van szeretet, amely erősebb a magunkba zárkózás, a mindenkit gyanúsítás, az oktalan ellenállás démonainál.

 

B év, Évközi 4. vasárnap