2014-12-25 16:39:43

Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete: Jézus minden személy és minden nép üdvössége!


RealAudioMP3 Kedves fivérek és nővérek, áldott Karácsonyt!

Jézus, Isten Fia, a világ Üdvözítője megszületett nekünk. Betlehemben született egy szűztől, megvalósítva az ősi próféciákat. A szüzet Máriának hívják, jegyese József.

Alázatos, Isten jóságának reményével eltelt személyek azok, akik befogadják és felismerik Jézust. Így a Szentlélek megvilágosította a betlehemi pásztorokat, akik a barlanghoz siettek és imádták a Gyermeket. Azután a Lélek elvezette az idős és alázatos Simeont és Annát a jeruzsálemi templomba, és ők felismerték Jézusban a Messiást. „Látta szemem üdvösségedet” – kiált fel Simeon – „melyet minden nép színe előtt készített (Isten)” (vö. Lk 2,30).

Igen, testvérek, Jézus minden személy és minden nép üdvössége!

Tőle, a világ Üdvözítőjétől kérem, hogy tekintsen iraki és szíriai fivéreinkre és nővéreinkre, akik már régóta szenvednek a folyamatban lévő konfliktus hatásaitól és más etnikai és vallási csoportokhoz tartozókkal együtt brutális üldöztetést szenvednek el. Karácsony hozzon számukra reményt, csakúgy, mint a számos kitelepítettnek, a menekülteknek és száműzötteknek, gyermekeknek, felnőtteknek és időseknek a régióban és az egész világon; változtassa át a közönyt közelséggé és az elutasítást befogadássá, hogy mindazok, akik jelenleg megpróbáltatásban élnek, megkaphassák a szükséges humanitárius segélyeket, hogy túlélhessék a rideg telet, hazatérhessenek hazájukba és méltón élhessenek. Az Úr nyissa meg a szíveket a bizalomnak és adja meg békéjét az egész Közel-Keletnek, kezdve születésének áldott Földjétől, támogatva mindazok erőfeszítéseit, akik ténylegesen elkötelezik magukat az izraeliek és a palesztinok közötti párbeszédben.

Jézus, a világ Üdvözítője, tekintsen mindazokra, akik szenvednek Ukrajnában és adja meg annak a szeretett földnek, hogy leküzdjék a feszültségeket, legyőzzék a gyűlöletet és az erőszakot és lépjenek a testvériség és a kiengesztelődés új útjára.

Az Üdvözítő Krisztus adjon békét Nigériának, ahol [ezekben az órákban is] újabb vért ontanak és túl sok személyt igazságtalanul megfosztottak szeretteiktől és túszul ejtettek vagy lemészároltak. Békéért fohászkodom az afrikai földrész többi részéért is. Gondolok különösen Líbiára, Dél-Szudánra, a Közép-Afrikai Köztársaságra és a Kongói Demokratikus Köztársaság különböző régióira; és kérem mindazokat, akik politikai felelősséggel rendelkeznek: kötelezzék el magukat a párbeszéd révén az ellentétek leküzdésére és tartós testvéri együttélés építésére.

Jézus mentse meg az erőszak sok serdülő áldozatát, akik árubabocsátás és emberkereskedelem tárgyai lettek, vagy arra kényszerítik őket, hogy katonák legyenek illetve a sok gyermeket, akik ellen visszaélést követtek el. Adjon vigaszt a Pakisztánban az elmúlt héten megölt gyermekek családjainak. Álljon közel mindazokhoz, akik betegségek miatt szenvednek, különös tekintettel az Ebola járvány áldozataira, főleg Libériában, Sierra Leone-ban és Guineában. Miközben szívből köszöntöm mindazokat, akik bátran azon fáradoznak, hogy segítsék a betegeket és hozzátartozóikat, megismétlem sürgető felhívásomat, a szükséges ellátás és gyógykezelés biztosítására.

Gyermek Jézus. Gondolataimmal mindazokhoz a gyermekekhez fordulok, akiket ma megölnek vagy akikkel rosszul bánnak, és akikkel ez történik még mielőtt világra jönnének, akiket megfosztanak szüleik nagylelkű szeretetétől és akiket eltemetnek egy kultúra egoizmusában, amely nem szereti az életet. A háborúk és üldözések miatt kitelepített gyermekekre is gondolok, akikkel visszaélnek és akiket kihasználnak a szemünk előtt és mi cinkosan hallgatunk. Gondolok a bombázások során lemészárolt gyermekekre, ott is, ahol Isten Fia megszületett. Még ma is felkiált tehetetlen csendjük sok Heródes kardja alatt. Vérükre vetül a mai Heródesek árnya. Valóban olyan sok könny csatlakozik idén Karácsonykor a Gyermek Jézus könnyeihez.

Kedves fivérek és nővérek, a Szentlélek világítsa meg ma szívünket, hogy felismerhessük a Szűz Máriától Betlehemben született Gyermek Jézusban az Isten által mindnyájunknak, minden embernek és a föld minden népének adott üdvösséget. Krisztus hatalmát, ami szabadítás és szolgálat, érezze meg olyan sok szív, amely háborúktól, üldöztetésektől, rabszolgaságoktól szenved. Ez az isteni hatalom szelídségével szüntesse meg annyi férfi és nő szívének keménységét, akik elmerültek a világiasságban és a közönyben, a közöny globalizációjában. Megváltó ereje alakítsa át a fegyvereket ekévé, a pusztítást kreativitássá, a gyűlöletet szeretetté és gyöngédséggé. Így örömmel mondhatjuk: „Szemünk látta üdvösségedet!

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.