2014-12-25 15:14:49

Ferenc pápa szerda délutáni karácsonyi telefonbeszélgetése egy iraki menekülttáborral


RealAudioMP3 A „TV 2000”, az olasz katolikus püspökkar televíziójának a kezdeményezésére december 24-én, szerdán délután Ferenc pápa műholdas összeköttetés révén telefonbeszélgetést folytatott az iraki Erbil közelében fekvő menekülttábor lakóival. „Jó estét, üdvözöllek benneteket Karácsony estéjén” – kezdődött a pápa telefonbeszélgetése, melyet a helyszínen arab nyelvre fordítottak.

„Hallom, hogy szentmisére készülődtök, együtt leszek veletek ebben az ünneplésben. Megölellek benneteket és áldott Karácsonyt kívánok nektek! Szent Karácsonyt, Jézus Karácsonyát kérem nektek, mert ti is Jézus Karácsonyának az éjszakájában vagytok. Számára nem volt hely, elűzték onnét, menekülnie kellett Egyiptomba, hogy megmentsék az életét. Ma este ti vagytok ez a Jézus, megáldalak Benneteket és közel vagyok hozzátok. Gondoljatok arra, hogy úgy vagytok a mostani helyzetetekben, mint egykor Jézus. Ezért még inkább imádkozom értetek. Nagyon közel érezlek magamhoz benneteket, az egész szívemmel. Arra kérem Jézust, hogy a maga gyengédségével simogasson meg benneteket és a Szűzanyától pedig azt kérem, hogy nagyon szeressen titeket.”

(vl)











All the contents on this site are copyrighted ©.