Ferenc pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson a názáreti család
titkáról: A család megőriz bennünket
A napsütötte Szent
Péter téren tartotta meg Ferenc pápa a Karácsony előtti utolsó katekézisét az általános
kihallgatás során. A múlt heti bevezető után, amikor az októberi család szinódust
értékelte ki, most egy új sorozatot kezdett.
„A közelmúlt püspöki szinódusa
a családról az első állomása volt egy olyan útnak, amely a jövő év októberében ér
véget egy másik szinódusi közgyűléssel, mely a „Család hivatása és küldetése az egyházban
és a világban” témával foglalkozik. Ezt az utat imádsággal és megfontolással kell
kísérni, ami az egész egyház feladata. Azt szeretném, hogy a következő elmélkedések
ebbe az útba illeszkedjenek. Ezért úgy döntöttem, hogy ebben az évben veletek együtt
gondolkodom a családról, Istennek erről a nagy adományáról, amit kezdettől fogva a
világnak adott, amikor Ádámot és Évát megbízta, hogy szaporodjanak és töltsék be a
földet. Jézus az evangéliumban megerősíti ezt az adományt.
Karácsony közelsége
nagy fényt vet erre a titokra – folytatta a pápa. Isten Fiának a megtestesülése a
férfi és a nő egyetemes történetének új kezdetét nyitja meg. Ez az új kezdet pedig
egy családnak az ölén történik meg Názáretben. Jézus egy családban született. Jöhetett
volna látványos módon, mint egy harcos, mint egy császár.., de nem: egy családnak
a fiaként jön el. Ez fontos, szemléljük a jászolban ezt a szép jelenetet! Isten úgy
döntött, hogy egy emberi családban születik meg, melyet ő maga formált, valahol a
római birodalom határszélén egy félreeső falucskában. Nem Rómában, a birodalom fővárosában,
nem egy nagyvárosban, hanem egy szinte láthatatlan, sőt rosszhírű peremvidéken. Az
evangéliumok is szinte szólásmondásként említik: „Jöhet-e valami jó Názáretből” (Jn
1,46). A világ számos részén talán még ma is így beszélünk, amikor egy nagyvárosnak
a peremkerületéről hallunk. Nos, éppen ott, a nagy birodalom peremén vette kezdetét
a legszentebb és legjobb történet, Jézus története az emberek között! És ott volt
ez a család.
Harminc évig maradt Jézus ezen a határvidéken – hangsúlyozta Ferenc
pápa. Lukács evangélista úgy foglalj össze ezt az időszakot, hogy „… alávetette magát
(anyjának és atyjának). Mondhatná valaki: Igen ám, de az Isten, aki a megszabadításunkra
jött, elvesztegetett harminc évet egy rosszhírű peremvidéken! Igen, de ő akarta ezt.
Jézus útja a családban megtett út volt. Anyja megőrizte mindezeket a dolgokat a szívében,
Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban Isten és az emberek színe előtt” (Lk
2,51-52). Szó sem esik csodáról vagy gyógyításról, tanításról – ebben az időben egyáltalán
nem tanított -, vagy a hozzá tóduló tömegről. Názáretben látszólag minden „rendben”
történik, egy hívő és dolgos zsidó család szokásai szerint. Dolgoztak, az anya főzött,
elvégzett minden házimunkát, kivasalta az ingeket… tette az anyák dolgát. Az apa,
asztalosként dolgozott, erre tanította fiát. Harminc éven át. De mekkora pocsékolás
ez, atyám…! Az Isten útjai titokzatosak. Ami ott fontos volt, az a család! Nagy szentekből
állt: Mária, a legszentebb asszony, szeplőtelen, és József, az igaz ember… A Család!
– emelte ki katekézisében Ferenc pápa.
Biztosan meghatódnánk a történettől,
ahogy a serdülő Jézus szembenézett a vallási közösség eseményeivel és a társadalmi
élet elkötelezettségeivel; ahogy ácslegényként Józseffel együtt dolgozott, ahogy sajátos
módon részt vett az Írások meghallgatásában, a zsoltárimádkozásban, és a mindennapi
élet megannyi szokásos dolgában. Az evangéliumok, a maguk visszafogottságában nem
említenek semmit Jézus ifjúkoráról, rábízzák ezt a feladatot a szeretetteli képzeletünkre.
A művészet, az irodalom, a zene járta be a képzeletnek ezt az útját. Bizonyára nem
nehéz elképzelni, ahogy az anyák megérezhették Máriának a Fia iránti törődő szeretetét.
És az apák mennyi mindenről tudomást szerezhettek József, az igaz férfi példájából,
aki életét arra áldozta, hogy eltartsa és védelmezze a gyermekét és jegyesét – a családját
– főként a nehéz helyzetekben. Nem is beszélve arról, hogy a gyerekek mennyi bátorítást
nyerhettek volna az ifjú Jézustól, hogy megértsék a legmélyebb hivatásuk ápolásának
a szükségét és szépségét, továbbá hogy merjenek nagyot álmodni.
Jézus ápolta
a hivatását, amiért az Atyja elküldte őt. Soha nem keseredett el, hanem növekedett
a bátorságban, hogy előre jusson a küldetésével. Bármely keresztény család – ahogy
Mária és József tették – mindenekelőtt befogadhatja Jézust, hogy meghallgassa, beszéljen
vele, vigyázzon rá, védelmezze és együtt növekedjen vele és így tegye jobbá a világot.
Készítsünk helyet a szívünkben és a mindennapjainkban az Úrnak. Ezt tette Mária és
József is, és egyáltalán nem volt könnyű nekik, mennyi nehézséggel kellett szembenézniük!
Az övéké nem egy színlelt család, nem egy irreális család volt.
A názáreti
család elkötelez bennünket, hogy felfedezzük a család, minden család hivatását és
küldetését. És ami harminc év alatt Názáretben történt, az megtörténhet velünk is:
a szeretetet és nem a gyűlöletet honosítjuk meg, a kölcsönös szeretet tesszük közössé
és nem a közömbösséget és az ellenségeskedést. Nem véletlen tehát, hogy a Názáret
név jelentése „Az, aki megőriz”, miként Mária is, aki az evangélium szerint „megőrizte
ezeket a dolgokat szívében” (Lk 2,19.51). Attól kezdve, valahányszor egy család, mely
megőrzi ezt a titkot, legyen akár a világ legszélén is, ott Isten Fiának a titka működésben
van. Jön, hogy megváltsa világot. Ez a család nagy hivatása: helyet készíteni Jézusnak,
aki eljön, befogadni Jézust a családba, a gyerekek, a férj, a feleség, a nagyszülők
személyében. Jézus ott van. Fogadjuk be őt, hogy növekedjünk lelkileg ebben a családban.
Az Úr adja meg ezt a kegyelmet a Karácsony előtti utolsó napokban. Köszönöm. – fejezete
be katekézisét Ferenc pápa.
A katekézis után Ferenc pápa felhívással fordult
a zarándokok felé, hogy imádkozzanak vele együtt az elmúlt napokban az ausztráliai
Sydney-ben és a pakisztáni Peshawar-ban történt embertelen terrorcselekmények áldozataiért.
Az Úr fogadja be az elhunytakat a békéjébe, erősítse a családtagjaikat és térítse
meg az erőszakhoz folyamodók szívét. (vl)