2014-12-11 14:24:09

Szentszék: február 8. legyen az új rabszolgaság elleni nap


Az emberiség számára készült isteni tervben nincs hely mások rabszolgává tételére – fogalmazott Peter Turkson bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke a szentszéki sajtóteremben. December 10-én, szerdán mutatták be az újságíróknak Ferenc pápa üzenetét a 48. Béke világnapra. A bíboros a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Szentszék elkötelezetten küzd, hogy február 8-át, Szent Bakhita halálának napját az új rabszolgaság elleni küzdelem napjává tegyék.

Bakhita Szent Jozefina Margit (1869 — 1947) egy szudáni születésű rabszolga volt, aki később Olaszországban kanossziánus szerzetesnővérként tett fogadalmat. 45 éven át dolgozott apácaként. Az egyház 2000-ben avatta szentté.

„Az emberkereskedelem jelensége számos társfelelősséget rejt magában és ebben az összefüggésben központi szerep jut a család védelmezésének” – mutatott rá Turkson bíboros. „A családnak szentelt évben különös figyelmet kell fordítani a család intézményére, amely az élet első iskolája és a testvériség kiemelt helye. Nem megengedhető, hogy a család a befogadás és az élet előmozdításának a helyéből átalakuljon egy olyan közeggé, amelyben az életet elárulják, megvetik, megtagadják, manipulálják vagy eladják, mintha saját érdekek szerint rendelkeznénk eme ajándék fölött.”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.