2014-12-05 14:11:39

Ferenc pápa gyújtja meg a világ legnagyobb karácsonyfájának égőit Gubbióban


Táblagéppel, távirányítással "gyújtja meg" a világ legnagyobb "karácsonyfáját" Ferenc pápa.


December 7-én újra felgyulladnak az égők a világ legnagyobb karácsonyfáján, amely a közép-olaszországi Umbria tartományban egy hegyoldalon található, égőkből fenyőfát formázó alkotás. Idén Ferenc pápa aktiválja az interneten keresztül az elektronikus kapcsolatot, amelynek következtében közel ezer égő ragyog fel a karácsonyfán. A pápa egy táblagép képernyőjének megérintésével lobbantja fel a fényt a Gubbio fölötti hegyen. Ugyanezt az alkalmazást használták 2012-ben is, amikor Giorgio Napolitano olasz államfő és 2011-ben, amikor XVI. Benedek pápa aktiválta az égőket.

Ferenc pápa élő videó-összeköttetésen keresztül jelen lesz az ünnepségen, amelyet Gubbióban rendeznek vasárnap délután 17.45-től. A pápa 18.20 körül jelenik meg az óriáskivetítőkön, hogy köszöntse az egybegyűlteket.

A rekord méretű karácsonyfa égőinek meggyújtására számos látogató érkezik minden évben az umbriai kisvárosba. A hivatalos vendégek fogadását követően karácsonyi énekek hangzanak fel, hagyományos történelmi felvonulást rendeznek.

A gubbióiak kreativitásának köszönhetően 1981-ben indult el a kezdeményezés, hogy létrehozzák a világ legnagyobb karácsonyfáját, amely 750 méter magas és 450 méter széles. 1991-ben bekerült a Guinness-rekordok közé.

Itt jegyezzük meg, hogy Pietro Parolin bíboros államtitkár pedig december 8-án, hétfőn Assisiben szenteli majd meg a karácsonyfát és a betlehemi jászolt. Délután 5 órakor szentmisét mutat be a pápai kápolnában. Ezt követően este fél 7-kor részt vesz az Assisi Szent Ferenc alsó bazilika előtti téren a karácsonyfa égőinek meggyújtásán és megáldja azt a betlehemi jászollal együtt. Az ünnepség végén játékokat osztanak szét a rászoruló családoknak, amelyeket az Olasz Posta dolgozói ajánlottak fel.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.