A hit elméletének és gyakorlatának mindenféle szétválasztása végső soron kifinomult krisztológiai „eretnekség” lenne

– Müller bíboros megnyitó beszéde a Nemzetközi Teológiai Bizottság plenáris ülésén. Közzé tesszük az Osservatore Romano december 1-2. duplaszámában megjelent hosszabb összefoglalót.

Gerhard Ludwig Müller bíboros a Hittani Kongregáció prefektusa nyitotta meg december elsején, hétfőn a Nemzetközi Teológiai Bizottság plenáris ülését, amelynek egyben elnöke is. Az ötnapos tanácskozás keretében tartják a szeptember 23-án kinevezett új tagok első ülését. Itt döntenek arról a három témáról, amellyel a következő években kíván foglalkozni a testület. Müller bíboros kérte a teológusokat, hogy a munkát a közösségi szellem, a testvéri tisztelet és barátság, valamint az együttműködésben, az eszmecserében és a párbeszédben megnyilvánuló igazi kollegialitás jellemezze. Dolhai Lajos atya, az egri Hittudományi Főiskola rektora, dogmatika tanár is jelen van az ülésen a Bizottság tagjaként.

Müller bíboros abból indult ki, hogy az egyházatyák meggyőződése mindig is az volt, hogy a teológia bizonyos értelemben a liturgiában születik meg és abban formálódik, vagyis Isten misztériumának imádásában, a testté lett Ige szemlélésében. Cezáreai Szent Vazul, a Szentlélekről írt művében, a liturgiában látja az alkalmat és a megfelelő helyet, hogy felfoghatatlan üdvösségünk teológiájáról és üdvrendjéről hitelesen elmélkedjünk. A teológusok minden nap a hit misztériumai rendelkezésére bocsátják intelligenciájukat, képességeiket és fáradságos munkájukat. Mindezt megelőzően szükségük van a Lélekre, az isteni intelligenciára, amely megerősíti szerény emberi kutató tevékenységüket. A liturgiában jobban megértjük, hogy a teológia alapvetően a szeretet Istenének a szemlélése.

Tudatában kell azonban lennünk a hit értelmességéhez kötődő elvárásoknak és felelősségnek, amely különös módon is vonatkozik a teológusokra, akik az egyházban, az egyházért és az egyház nevében tevékenykednek. Az egyházban intellektuális munkájukkal egy jól körülhatárolt hivatást és igényes egyházi küldetést teljesítenek.

A keresztény hit nem egy irracionális tapasztalat. Arra kaptunk meghívást, hogy elfogadjuk Péter hívását és azt a kötelességet, hogy „mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket” (1 Péter 3,15). A teológia a hit különböző igazságainak harmóniáját és belső koherenciáját fürkészi, amelyek a háromságos egy Isten kinyilatkoztatásából fakadnak. Isten kifürkészhetetlen misztériuma az üdvrendben és a testté lett Ige rendje által felkínálja magát értelmünknek is. A teológusok a hit értelmességének őrzői és előmozdítói.

A krisztológiai közvetítésben Isten felkínálja értelmünk számára önkinyilatkoztatásának érthetőségét is. A Bizottság vitáival, tanulmányain és elmélkedésein keresztül kiemelt helye a közösségi elkötelezettségnek, hogy igazat adjon reményünknek.

A Nemzetközi Teológiai Bizottság sajátossága abban áll, hogy vizsgálja a legfontosabb teológiai kérdéseket az egyház Tanítóhivatala és különösképpen is a Hittani Kongregáció szolgálatában. A teológia soha sem puszta spekuláció vagy a hívők életétől elszakadt elmélet. A hiteles teológiában sosem volt szakadás, törés vagy szembenállás a hit érthetősége és a lelkipásztorkodás vagy a hit megélt gyakorlata között. Elmondhatjuk, hogy minden teológiai gondolkodás, minden tudományos kutatás mindig is rendelkezett mély pasztorális dimenzióval. Ahogy a dogmatikának, az erkölcstannak vagy más teológiai tudományterületeknek is mindig meg volt a saját lelkipásztori dimenziója. Ahogy az I. Vatikáni Zsinat tanította: Isten megismerése jó úton halad, ha az ember végső céljával összhangban a célja az ember üdvössége. A szent igazságok nem holt lapok, hanem különösképpen a dogmatikai megfontolás során mindig azt érintik, ami döntő az egyház útja számára, ami az üdvösség útja.

A hit elméletének és gyakorlatának mindenféle szétválasztása végső soron kifinomult krisztológiai „eretnekség” lenne. Az Atya testté lett örök Igéje misztériumában való megosztottság lenne a következménye. Az egyház teológiájának és evangelizáló missziója megtestesülési dinamikájának kihagyása volna. Krisztust nevezhetjük az Írások első teológusának, aki azt mondta nekünk: „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Nincs igazság élet nélkül, nincs élet igazság nélkül. Benne rejlik az út ahhoz, hogy egyre jobban megértsük az igazságot, amelyet felkínált nekünk és életünkké tett.

Azt mondhatjuk, hogy a Bizottság munkáját, munkastílusát határozza meg a mély közösségi lelkület, a testvéri tisztelet és barátság, valamint az együttműködésben, az eszmecserében és a párbeszédben megnyilvánuló kollegialitás. A Bizottságtól nyugodt és építő jellegű teológiai vitát várnak az egyházi Tanítóhivatal karizmájának tiszteletben tartásával és nagy felelősségének tudatában, amely az egyház teológusainak hivatására hárul.

Arra kaptunk meghívást, hogy a katolikus teológia igazi arcát megőrizzük, amely a hitről való krisztológiai és egyházi elmélkedésre épül. Valódi tárgyát a teológia nem találhatja meg máshol, csak a hitben, amelyről az egyház tesz tanúságot, és Isten önmaga kinyilatkoztatásában vagyis Jézus Krisztus személyében és történetében. Isten önkinyilatkoztatásának célja, hogy „az embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához, és az isteni természet részesei lesznek” (Dei Verbum dogmatikai konstitúció, 2).

A teológia tudományának sajátos kapcsolata az egyházzal nem korlátozódhat pusztán a külső valóságra. A teológiának lényegéből fakadóan elsősorban a sajátos teológiai problémákkal kell foglalkoznia a hit egyházi formájának és közvetítésének megfelelően. Kiindulási pontként pedig tekintse mindig alapelveinek az egyház által tanúsított hit tételeit – hangsúlyozta Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa.

(sv)