Ne válasszuk szét az elméletet a gyakorlattól – Müller bíboros megnyitó beszéde a
Nemzetközi Teológiai Bizottság plenáris ülésén
A teológia, a teológusok és a nemzetközi bizottság feladata állt felszólalásának középpontjában.
Kérte, hogy a testület munkáját a közösségi szellem, a testvéri tisztelet és a barátság,
valamint az együttműködésben, az eszmecserében és a párbeszédben megnyilvánuló kollegialitás
jellemezze.
Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa
nyitotta meg felszólalásával december 1-jén, hétfőn a Nemzetközi Teológiai Bizottság
plenáris ülését, amelynek egyben elnöke. Az ötnapos tanácskozás keretében tartják
a szeptember 23-án kinevezett új tagok első ülését is. Itt döntenek arról a három
témáról, amelyekkel a következő években kíván foglalkozni a testület. Dolhai Lajos
atya, az egri Hittudományi Főiskola rektora, dogmatika tanár is jelen van az ülésen
a Bizottság tagjaként.
Müller bíboros abból indult ki beszédében, hogy a teológia
bizonyos értelemben a liturgiában születik meg és annak keretében formálódik, vagyis
Isten misztériumának imádásában, a testté lett Ige szemlélésében. A liturgiában jobban
megértjük, hogy a teológia alapvetően a szeretet Istenről szóló elmélkedés. Figyelmeztette
a teológusokat felelősségükre, akik az egyházban, az egyházért és az egyház nevében
tevékenykednek.
A keresztény hit nem egy irracionális tapasztalat – folyatta
beszédét a bíboros. A teológia a hit különböző igazságainak harmóniáját és belső összefüggéseit
fürkészi, amelyek a háromságos egy Isten kinyilatkoztatásából fakadnak. A teológusok
a hit intelligenciájának őrzői és előmozdítói.
A nemzetközi teológiai bizottság
feladatáról szólva a bíboros hangsúlyozta: a testület viszgálja a legfontosabb teológiai
kérdéseket az egyház Magisztériuma, Tanítóhivatala és különösképpen is a Hittani Kongregáció
szolgálatában. A teológia soha sem puszta spekuláció vagy a hívők életétől elszakadt
elmélet. A hiteles teológiában sosem volt szakadás, törés vagy szembenállás a hit
intelligenciája és a pasztoráció vagy a hit megélt gyakorlata között. Mondhatjuk,
hogy a teológiai gondolkodás és minden tudományos tevékenysége mindig is rendelkezett
mély pasztorális dimenzióval. A szent tanok nem holt lapok, a dogmatikai elmélkedés
során mindig azzal foglalkoznak, ami döntő az egyház útja számára, ami az üdvösség
útja.
A hit elmélete és gyakorlata közötti minden elkülönítés végső soron
enyhe krisztológiai „eretnekség” lenne. Krisztust nevezhetjük a Szentírás első teológusának,
aki azt mondta nekünk: „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Nincs igazság élet
nélkül, nincs élet igazság nélkül. Benne rejlik az út ahhoz, hogy egyre jobban megértsük
az igazságot, amelyet felkínált nekünk és életünkké tett.
Végül a teológia
tudományának és az egyháznak a sajátos kapcsolatáról szólva a Hittani Kongregáció
prefektusa megállapította: ez nem korlátozódhat pusztán a külső valóságra. A teológiának
lényegéből fakadóan elsősorban tehát a sajátos teológiai problémákkal kell foglalkoznia
a hit egyházi formájának és közvetítésének megfelelően. Kiindulási pontként pedig
tekintse mindig alapelveinek az egyház által tanúsított hit tételeit – hangsúlyozta
Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa.