November 28-án csütörtökön tették közzé Ferenc pápa levelét a megszentelt élet évére,
mely mint ismeretes november 30-val, advent első vasárnapjával veszi kezdetét és 2016.
február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget. A pápa levele a megszentelt
élet célkitűzéseit, elvárásait és távlatait elemzi, melyet nemcsak Róma püspökeként
írt, hanem mint aki maga is Istennek szentelt személy.
A célkitűzések között
elsőként említi a pápa, hogy a megszentelt élet képviselői mindenekelőtt „hálaadással
tekintsenek a múltjukba”, hogy élővé tegyék ezáltal saját identitásukat, anélkül,
hogy szemet hunynának a következetlenségek fölött, melyek sokszor az eredeti karizma
néhány lényeges szempontjának az elfeledéséből adódnak. Ez a visszatekintés és számbavétel
tudatosítja, hogy a megszentelt élet egy-egy családja miként élte meg a karizmáját
a történelem folyamán és milyen nehézségekkel kellett szembenéznie.
A második
célkitűzés arra irányul, hogy „a jelent szenvedéllyel éljük meg”, ami természetes
következménye a saját gyökerek újra felfedezésének. Az összes alapító számára egyetlen
regula, vagyis rendszabály létezik, ez pedig az evangélium. A szabályok tehát az evangélium
kifejezései és egyben eszközök annak teljes megélésére. Az eszmény mindig Krisztus,
hogy elmondhassuk „számomra az élet Krisztus” (Fil 1.21). A megszentelt élet közösségeinek
tagjai ebben a különleges évben engedjenek az evangélium felszólításának, ami legyen
egy valódi „vademecum” a mindennapokra.
A szeretet képzelete nem ismer határokat
– írja a pápa a levelében – és mindig tudott megszámlálhatatlan új utat nyitni, hogy
elvigye az evangélium fuvallatát a legkülönfélébb kultúrába és társadalmi környezetbe.
Az alapítókat elbűvölte a tizenkét apostol egysége a Mesterük körül. Ma, amikor az
összeütközések, a különféle kultúrák nehéz együttélése és a gyengék feletti hatalmaskodások
kultúrájában élünk, akkor egy olyan közösség modelljének a felajánlására kaptunk meghívást,
amelyik a személyek méltósága elismerésén és a javak megosztásán keresztül lehetővé
teszi a testvéri kapcsolatok megélését – fogalmaz a pápa.
A harmadik célkitűzés
a „jövő átölelése reménységgel”. Ismertek a jelenkor nehézségei, mint a hivatások
számának a csökkenése és a relativizmus, mégis éppen az ilyen bizonytalanságok között
valósul meg a reménységünk, ami a történelem Urába vetett hitünk gyümölcse, aki állandóan
ismétli: „Ne féljetek, mert veletek vagyok”. Ez a reménység nem számokon és műveken
alapul, hanem azon, akibe bizalmunkat vetettük és ez a reménység nem csal meg.
Ferenc
pápa a személyes elvárásai között említi meg az óhaját, hogy az Egyház örömteli arcot
és Istentől eredő boldogságot mutasson a világnak, amit a közösségekben megélt testvériség
hitelesít. Mindezt egy eredménycentrikus, egészségmániás és sikerorientált környezetben
kell megvalósítani, mely kizárja a gyengéket és a szegényeket. Az egyház ne a prozelitizmus,
hanem a vonzereje révén gyarapodjék.
Erővel szól a pápa a megszentelt élet
prófétai jellegéről, melynek jegyében a küldetése az, hogy felébressze a világot,
a megkülönböztetés révén tárja fel a rosszat, az igazságtalanságot és álljon a gyengék,
a védtelenek oldalán. Ferenc pápa elvárja az Istennek szentelt személyektől, hogy
legyenek a közösségi élet szakértői, győzzék le a soraikban a pletykát, az irigységet,
a féltékenységet és éppen ezáltal tudjanak kilépni saját intézményük keretei közül.
Elvárja tőlük a konkrét cselekedeteket a menekültek befogadása, a szegényekhez közelítés,
a katekizmus kreativitása, az evangélium hirdetése és a struktúrák karcsúsítása terén.
Ferenc
pápa levele végén azokhoz a világi hívekhez fordul, akik osztoznak a megszentelt élet
eszményeiben, küldetésében és feladataiban. Keressék az alkalmakat arra, hogy a megszentelt
személyekkel együtt ünnepeljenek és közösen szolgáljanak. A pápa befejezésül a püspökökhöz
fordul és arra buzdítja őket, hogy törekedjenek előmozdítani a különféle közösségek
sajátos karizmáit, tovább gyengédséggel és szeretettel álljanak mellettük a szenvedés
és az erőtlenség helyzeteiben.