2014-11-18 13:58:31

A társadalomtudományok díszdoktorává avatták P. Federico Lombardit


Az evangelizálásban végzett állandó szolgálatáért, a keresztény üzenet és a pápa hangjának terjesztéséért szerte a világban – ezzel indokolta a díszdoktori cím odaítélését a Pápai Szalézi Egyetem vezetősége Lombardi atyának, aki november 14-én tartotta meg díszdoktori előadását a béke kommunikációjáról.

A 25 éves fennállását ünneplő társadalomtudományi fakultáson kétnapos konferencia keretében hangzottak el előadások a kommunikáció elméleti, technikai és didaktikai vonásairól. P. Lombardi 25 éve tartó tömegkommunikációs pályafutásáról beszélt, amelyet a Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat igazgatóhelyetteseként kezdett, majd a Vatikáni Televíziós Központ és a Vatikáni Rádió főigazgatójaként, végül pedig mint a Szentszéki Sajtóterem vezetője folytatott. Előadásában kiemelte, milyen fontos állandóan a békéről beszélni, mint ahogy az elmúlt évtizedekben a pápák tették. Néha szenvedélyesen, az ablakpárkányra csapva, mint II. János Pál pápa, néha szívhez szólóan, vagy olykor remélve a legreménytelenebb helyzetben is.

A Vatikáni Rádiónak adott interjújában P. Lombardi hangsúlyozta: számára a legfontosabb, hogy a kommunikáció egyesítsen és ne elválasszon. Keresztény távlatban az a dolgunk, hogy segítsünk az embereknek megérteniük egymást, közösségeket építeni. Az új technológiák ebben nagy segítséget jelentenek, ugyanakkor az üzenet lényege továbbra sem változik: Jézus Krisztust hirdetjük, az ő tanítását, és mindazokat az értékeket, amelyek az evangéliummal megegyeznek. Mindezt az igazság, a béke, az igazságosság és az emberi személy fejlődése érdekében – mondta még P. Lombardi.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.