2014-11-10 11:37:56

Az emberiségnek hidakra, nem pedig falakra van szüksége – a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa emlékeztetett a Berlini Fal összeomlására


RealAudioMP3 November 9-én, amikor az egész világ megünnepelte a Berlini Fal összeomlásának 25. évfordulóját, Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor felhívást intézett a nemzetközi közösséghez: döntsék le az összes falat, amely még ma megosztja a világot.

„25 évvel ezelőtt, 1989. november 9-én leomlott a Berlini Fal” – a pápa szavait a Szent Péter teret megtöltő hívek tapsa kísérte, majd felröppent egy galamb, amely elvitte a római és a világ minden részéről összegyűlt hívek örömét a Szent Péter térről egészen a Brandenburgi Kapuig, ahol már napok óta zenével és csönddel, tapssal és tanúságtételekkel, meghatottan ünneplik Európa újjászületését a porból és a cementtöredékekből. 25 évvel ezelőtt összedőlt a szégyen fala, amely előzőleg 30 éven át emberek millióit terrorizálta. Ferenc pápa osztozott az ünneplők lelkesedésében: a Berlini Fal egyben Európa és az egész világ ideológiai megosztottságát jelképezte – mondta.

Összeomlása váratlanul történt, de számos személy hosszú és fáradságos elkötelezettsége révén vált lehetővé, akik küzdöttek, imádkoztak és szenvedtek egészen életük feláldozásáig. A fal leomolásában az egyik főszerepet Szent II. János Pál pápa töltötte be – emlékeztetett rá Ferenc pápa.

A történelem az élet tanítómestere: Ferenc pápa a már nem létező Berlini Falra utalva azt kérte, hogy döntsenek le minden falat, amely még ma is megoszt népeket, akár cementből épült, akár a kirekesztés egyéb formájáról van szó.

Ma sincs szükség falakra, mint ahogy az 1900-as években sem volt szükségük a népeknek a megosztottságra, amelyet a Berlini Fal jelképezett.

„Imádkozzunk, hogy az Úr segítségével és minden jóakaratú ember együttműködésével egyre jobban terjedjen a találkozás kultúrája, amely képes ledönteni minden falat, amely ma még megosztja a világot. Ne történjen meg soha többé, hogy ártatlan embereket üldözzenek, sőt megöljenek hitük és vallásuk miatt. Ahol falak állnak fenn, ott az emberek bezárták szívüket. Hidakra, nem falakra van szükség! – hangsúlyozta Ferenc pápa.
(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.