2014-11-07 14:35:03

A keresztények elégetése barbárság, nem maradhatunk passzívak – nyilatkozta Tauran bíboros


A Szentszék hallatja hangját a két keresztény fiatal tragikus esete kapcsán, akiket egy feldühödött tömeg élve elégetett Pakisztánban. A négy árvát maguk után hagyó házaspárt igazságtalanul istenkáromlással vádolta meg egy muzulmán vallási vezető. Az eset kapcsán nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke.

Megdöbbenéssel és elnémulva áll e barbár cselekedet láttán – kezdte interjúját a bíboros. Ami ezt még súlyosabbá teszi az az, hogy a vallásnak is szerepe van benne. A vallás nem igazolhat egy ilyen bűncselekményt. A Pakisztánban létező blaszfémiáról szóló törvény problémát jelent. A nemzetközi közösségnek nem kellene fellépnie ezzel kapcsolatban? – tette fel a kérdést. Egyrészt természetesen tiszteletben kell tartani a vallási meggyőződést, de védelmezni kell az emberséget és a szolidaritást is. Minél kényesebb a helyzet, annál inkább szükség van a párbeszédre.

Az istenkáromlásról szóló törvény bevezetése óta közel 60 kivégzésre került sor. Ez nemcsak a keresztényeket érinti, hanem a többi kisebbséget, valamint az ügyvédeket, a rezsim ellenzőit is, akiket barbár módon meggyilkoltak. Reformra lenne szükség, de nem lehet beavatkozni egy ország belügyeibe, viszont segíteni kellene a politikai felelősöket, hogy emberhez és civilizációhoz méltó megoldásokat találjanak.

A helyi egyház nagyon bátor, támogatni kell és mindenekelőtt el kell hivatalosan ítélni a történteket, elsősorban azért, hogy a keresztények érezzék az egyház szolidaritását. A pakisztáni kormánynak is el kellene ítélnie ezt a viselkedést. El kell ismerni, hogy az első áldozatok a muzulmánok, mert ezek a bűntettek szörnyű és nagyon negatív képet festenek az iszlámról. Az ő érdekük lenne, hogy határozottan elítéljék ezeket a cselekedeteket.

A gonoszság tetőpontjára jutottunk. Az állatok sem viselkednek ilyen módon – mutatott rá Tauran bíboros. Olyan korszakban élünk, amelyben bármi megtörténhet, a személyt nem tisztelik, az emberi élet semmit sem számít…Ebben a helyzetben a szolidaritással segíthetünk és a testvériségre kell összpontosítanunk – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke.

(sv)










All the contents on this site are copyrighted ©.