Püspöknek lenni nem kitüntetés, hanem szolgálat – Ferenc pápa katekézise a szerda
délelőtti általános kihallgatáson
November 5-én, szerdán
délelőtt, a Szent Péter téren megtartott általános kihallgatáson Ferenc pápa a „hierarchikus
Anyaszentegyházról” tartotta katekézisét. Az audiencia elején elhangzott szentírási
szakaszban Pál apostol (Títuszhoz írt levelében) felsorolja mindazokat az erényeket,
amelyekkel a püspököknek rendelkezniük kell: „nem könnyű – állapította meg a pápa
– mert bűnösek vagyunk. De imáitokra bízzuk magunkat, hogy legalább megközelítsük
ezeket a dolgokat, amelyeket Pál tanácsol minden püspöknek”.
Az előző katekézisekben
már volt alkalmunk hangsúlyozni, hogy a Szentlélek mindig bőségesen elhalmozza az
egyházat adományaival. Szentlelke hatalmában és kegyelmével Krisztus szolgálatokat
hív életre, hogy a keresztény közösséget, mint testét építsék. Ezek közül kitűnik
a püspöki szolgálat. A püspökben, akit papjai és diakónusai segítenek, maga Krisztus
válik jelenvalóvá és továbbra is gondját viseli egyházának, biztosítva oltalmáról
és vezetéséről.
A püspökök, a papok és a diakónusok jelenlétében és szolgálatában
felismerhetjük az egyház igazi arculatát: Ez a hierarchikus Anyaszentegyház. Valóban,
az Úr által kiválasztott és az egyházi rend szentségében felszentelt testvéreink révén
az egyház gyakorolja anyaságát: a keresztségben kereszténnyé tesz bennünket, újjáteremt
minket Krisztusban; őrködik hitbeli növekedésünkön; elkísér bennünket az Atyához,
hogy bocsánatában részesüljünk; előkészíti nekünk az eucharisztikus asztalt, ahol
táplál bennünket Isten Szavával, valamint Jézus Testével és Vérével; lehívja ránk
Isten áldását és Szentlelkének erejét, támogat bennünket egész életünk során, átölel
gyengédségével és melegségével, különösen a megpróbáltatás, a szenvedés és a halál
legtörékenyebb pillanataiban.
Az egyháznak ez az anyasága különösen kifejeződik
a püspök személyében és szolgálatában. Mint ahogy Jézus kiválasztotta az apostolokat
és elküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot és legeltessék nyáját, így a püspökök
és utódaik is a keresztény közösség élén állnak, mint hitük biztosítékai és élő jelei
az Úr köztük való jelenlétének. Megértjük tehát, hogy nem presztízsről, nem kitüntető
megbízatásról van szó. Püspöknek lenni nem kitüntetés, hanem szolgálat. Ezt Jézus
akarta így. Az egyházban nem lehet helye a mondén mentalitásnak, amely azt mondja:
„De ez az ember egyházi karriert futott be, püspök lett…” Nem, nem. Az egyházban nem
lehet helye ennek a gondolkodásmódnak.
Püspöknek lenni szolgálat, nem kitüntetés,
amivel dicsekedünk. Püspöknek lenni azt jelenti, hogy mindig szem előtt tartjuk Jézus
példáját, aki mint Jó Pásztor, nem azért jött, hogy szolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon
(vö. Mt 20,28; Mk 10,4) és életét adja juhaiért (vö. Jn 10,11). A szent püspökök –
és sokan vannak az egyház történetében – azt mutatják nekünk, hogy ezt a szolgálatot
nem keressük, nem kérjük, nem vásároljuk meg, hanem engedelmesen elfogadjuk, nem azért,
hogy felemelkedjünk, hanem azért, hogy lealacsonyodjunk, mint Jézus, aki „megalázta
magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). „Szomorú,
amikor látjuk, hogy valaki erre a hivatalra törekszik és annyi mindent megtesz, hogy
megszerezze, és amikor megkapja, utána nem szolgál, hanem páváskodik, csak a hiúságának
él” – mondta katekézisében Ferenc pápa.
„Van egy másik értékes elem, amire
rá kell mutatnunk” – folytatta a Szentatya. Amikor Jézus kiválasztja és meghívja az
apostolokat, nem külön-külön gondol rájuk, hanem együtt hívja meg őket, hogy legyenek
együtt Vele, egységben, mint egyetlen család. A püspökök is egyetlen kollégiumot alkotnak
a pápa körül, aki őrzője és biztosítéka ennek a mély szeretetközösségnek, amelyet
olyan nagyon a szívén viselt Jézus és maguk az apostolok is. Milyen szép, amikor a
püspökök a pápával kifejezésre juttatják ezt a kollegialitást és arra törekednek,
hogy minél jobb szolgái legyenek a híveknek, az egyháznak!
„Ezt tapasztaltuk
a közelmúltban, a családról tartott szinóduson” – folytatta katekézisét a pápa. De
gondoljunk a világ összes püspökére, akik annak ellenére, hogy egymástól távol, különböző
helyeken, kultúrákban, hagyományokban élnek, mégis egymás részének érzik magukat és
bensőséges kapcsolat kifejezésévé válnak Krisztusban és közösségeik között. És a közös
egyházi imában minden püspök közösen hallgatja az Urat és a Szentlelket, így tudja
figyelmét az emberre és az idők jeleire fordítani”.
Kedves barátaim!
Mindez
rávilágít arra, hogy a keresztény közösségek miért tekintik nagy ajándéknak a püspököt.
Arra kaptak meghívást, hogy őszinte és mély szeretetközösséget tápláljanak vele, a
papokkal és a diakónusokkal együtt. Nem egészséges az egyház, ha a hívek, a diakónusok
és a papok nincsenek egységben a püspökkel. Ez a püspökkel nem egységben lévő egyház,
beteg. Jézus akarta ezt az egységet minden hívő és a püspök, a diakónusok és a papok
között. Annak a tudatában, hogy éppen a püspökben válik láthatóvá minden egyház kapcsolata
az apostolokkal és az összes többi közösséggel, egységben püspökeikkel és a pápával
Jézus Krisztus egyetlen egyházában, aki a mi hierarchikus Anyaszentegyházunk” – fejezte
be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.