„Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak” – Ferenc pápa homíliája a római Verano temetőben

Ferenc pápa rögtönzött szavaival utalt a szentmise első olvasmányára, a Jelenések könyvének soraira (Jel 7,2-4.9-14). Ezek a sorok négy angyalról szólnak, akiknek az volt a dolguk, hogy ártsanak a földnek és a tengernek.

"Amikor az első olvasmányban hallottam az Angyal hangját, aki nagy hangerővel kiáltotta a négy angyalnak, akinek az volt a dolga, hogy ártson a földnek és tengernek:’Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak’, eszembe jutott egy mondat, ami nincs itt leírva, de mindnyájunk szívébe bele van vésve: „Az emberek jobban tudnak ártani a földnek, mint ti”. Képesek vagyunk rá, hogy jobban elpusztítsuk a földet, mint az angyalok. Ezt teszzük most is: elpusztítjuk a teremtett világot, elpusztítjuk az életet, elpusztítjuk a kultúrákat, elpusztítjuk az értékeket, elpusztítjuk a reményt.

És milyen nagy szükségünk van az Úr erejére, hogy szeretetével és erejével lepecsételjen bennünket, hogy megállítsuk a pusztításnak ezt az őrületes folyamatát! Elpusztítunk mindent, amit Tőle kaptunk, a legszebb dolgokat, amelyeket értünk készített, hogy azokat tovább folytassuk, növeljük, hogy gyümölcsöt hozzanak" - mondta Ferenc pápa
.
Amikor a sekrestyében megnéztem a 71 évvel ezelőtt készített fényképeket, arra gondoltam: „Ez nagyon súlyos, nagyon fájdalmas volt. De semmi mindahhoz képest, ami ma történik”. Az ember mindent uralma alá hajt, Istennek, Királynak képzeli magát. És a háborúk: a háborúk, amelyek tovább folytatódnak, nem azért, hogy az élet magvát hintsék el. Rombolnak. Ez a rombolás ipara. Olyan életrendszer, amely ha nem tudja elrendezni a dolgokat, akkor kiselejtezi azokat: kiselejtezik a gyermekeket, az időseket, a munkanélküli fiatalokat. Ez a pusztítás hozta létre a kiselejtezés kultúráját. Egész népeket selejteznek ki...Ez az első kép, ami az eszembe jutott, amikor az első olvasmányt hallottam.

A második kép, szintén az első olvasmányhoz fűződik: ez a hatalmas sokaság, senki nem tudta megszámolni őket, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből. A nép, az emberek... Most kezdődik a hideg évszak: ezek a szegények, akiknek menekülniük kell, hogy megmentsék életüket, el kell hagyni otthonukat, népüket, falvaikat, a sivatagban élnek sátrakban, fáznak, orvosság nélkül, éhesek..., mert az isten-ember birtokába vette a teremtett világot, mindazt a szépet, amelyet Isten tett értünk. De ki fizeti a mulatságot? Ők! A kicsinyek, a szegények, akik ember létükre selejtté váltak. Ez pedig nem egy ősi történet: ma történik. „De Atyám, messze van...” Itt is jelen van! Mindenütt. És ma történik. Még tovább megyek: úgy látszik, hogy ezek az emberek, ezek a kiéhezett, beteg gyermekek nem számítanak, egy másik fajhoz tartoznak, nem emberek. És ez a sokaság Isten előtt van és kérdezi: „Kérjük, ments meg minket! Kérjük szépen a békét! Kenyeret! Munkát! Kérjük a gyermekek és a nagyszülők érdekében! Kérjük a fiatalok méltóságát, hogy tudjanak dolgozni!” De közöttük vannak az üldözöttek is, akiket hitükért üldöznek...

Ferenc pápa ekkor ismét idézett a Jelenések könyvéből: „Ekkor az egyik vén azt kérdezte tőlem: ’Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek és honnan jöttek? – ’Ezek a nagy üldöztetésből jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében’”.

És ma, Mindenszentek ünnepén, túlzás nélkül szeretném, ha gondolnánk mindezekre az ismeretlen szentekre. Bűnösök, mint mi, rosszabbak nálunk, de tönkre vannak téve. Gondoljunk ezekre az emberekre, akik a nagy üldöztetésből jönnek: a világ többsége üldöztetést szenved. És az Úr megszenteli ezt a népet, amely bűnös, mint mi, de megszenteli őket az üldöztetéssel.

Végül a harmadik kép: Isten. Az első a pusztítás; a második az áldozatok; a harmadik Isten. Isten: „Most Isten fiai (gyermekei) vagyunk” – hallottuk a második olvasmányban (1Ján 3,1-2.21-24). „De hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van”. Vagyis a reményt.
Ez az Úr áldása, a remény. A remény, hogy megszánja népét, megszánja azokat, akik a nagy üldöztetésben vannak. Megszánja a pusztítókat is és azok megtérnek. És így az egyház életszentsége halad előre: ezekkel az emberekkel és velünk, akik meglátjuk Istent, úgy, amilyen. És milyen legyen a mi magatartásunk, ha ehhez a néphez akarunk tartozni és az Atya felé akarunk haladni, ebben a világban, amely a pusztítások, a háborúk, az üldöztetések világa? A mi magatartásunk – hallottuk az evangéliumban: a Nyolc Boldogság magatartása. Csak ez az út vezet majd el bennünket az Istennel való találkozáshoz. Csak ez az út ment meg bennünket a rombolástól, a Föld, az Ég, az erkölcs, a történelem, a család, minden elpusztításától.

Ez az egyetlen út: de ez sok szenvedést okoz majd nekünk, tudjátok? Problémákat okoz majd. Üldöztetéssel jár. De egyedül ez az út vezet előre. És így, ez a nép, amely ma olyan sokat szenved a pusztítók, pusztító testvéreink önzése miatt, ez a nép halad előre a Nyolc Boldogsággal, azzal a reménnyel, hogy megtalálja Istent, hogy négyszemközt találja magát az Úrral, azzal a reménnyel, hogy szent lesz a Vele való végleges találkozás pillanatában.

Az Úr segítsen bennünket, és adja meg ennek a reménynek a kegyelmét, de a bátorság kegyelmét is, hogy kilépjünk mindabból, ami rombolás, ami pusztítás: az élet relativizmusa, a többiek kizárása, az értékek kizárása, mindannak a kizárása, amit az Úr adott, a béke kizárása. Szabadítson meg minket ettől, adja meg a kegyelmet, hogy reménnyel haladjunk előre és egy nap az Úr előtt találjuk magunkat. És ez a remény, kedves testvérek, soha nem csal meg – fejezte be a római Verano temetőben mondott homíliáját Mindenszentek ünnepén Ferenc pápa.

(vm)