A püspöki szinódus mérlegéhez: interjú P. Lombardival és Ravasi bíborossal

I: A családról szóló püspöki szinódus után a Vatikáni Rádió olasz tagozatának munkatársa okt. 22-én interjút készített P. Federico Lombardi szentszéki szóvivővel, aki közelről követte a munkákat a szinódusi aulában és naponként tájékoztatta a sajtó képviselőit a munkák menetéről. Most kiemelünk néhány gondolatot az interjúból.

P. Lombardi is azt hangoztatta Ferenc pápával és más megfigyelőkkel, felszólalókkal, hogy ez a rendkívüli szinódus rendkívüli tapasztalat volt, eltérően a korábbiaktól: a mostani egy állomás volt az egyházi közösség tovább haladó útján, tehát nem zárult le, a reflexió és a megkülönböztetés a szinódusi témáról tovább folytatódik. Isten népe, a hívek, a laikusok és pásztoraik nehéz, bonyolult problémák kihívása előtt állnak, lelkipásztori és egyben tanbeli kérdéseket kell megoldani. Valaki emlékeztetett a II. Vatikáni zsinatra: XXIII. János pápa elindította a világegyházat a korszerűsödés tágabb távlataiban, most egy szempontra, a házasság és a család témájára összpontosították a figyelmet. De most is az egész egyházban közvélemény-kutatást végeztek, és annak eredményét tárták a szinódusi atyák és a többi résztvevő elé megvitatásra. Egy év múlva, októberben a rendes szinóduson tovább mélyítik rendszerezettebben a lelkipásztori és doktrinális (erkölcsteológiai) kérdéseket, valószínűleg több szakember, világi auditor és megfigyelő részvételével.

P. Lombardi továbbá kiemelte Ferenc pápa megnyitó és záró beszédének jelentős befolyását a szinódusi munkákra: a két beszéd, amely a teljes nyíltságot és szabad vélemény-nyilvánítást hangsúlyozta, lehetővé tette a szinódusi munkák nyugodt menetét, a lelki megkülönböztetést az Úr segítségével. Lombardi kitért még a szinódus lefolyásának néhány gyakorlati szempontjára, pl. arra, hogy némi vita volt az ún. Relatio post disceptationem (a viták utáni összegezés, Erdő Péter bíboros főrelátor előadása) közzétételéről. Ez megtörtént, de hangsúlyozták, hogy csak ideiglenes munkadokumentum volt a további hozzászólásokhoz, a végleges (hivatalos) szinódusi jelentés elkészítéséhez). Az Egyház további útja szempontjából P. Lombardi szerint probléma az, hogy hiányzik vagy kevés a hitünk megértése. A pápa záróbeszéde újabb lendületet adott, hogy az Egyház az Evangélium fényében keresse Isten akaratát teljes szabadsággal, félelem nélkül, egymás kölcsönös meghallgatásával. Tegyük hozzá: a szinodalitás és a kollegialitás szellemében, ahogy Ferenc pápa hangsúlyozta okt. 19-én az ünnepi záró mise homíliájában, amikor boldoggá avatta VI. Pál pápát.

II: Egy másik interjút a családszinódusról Gianfranco Ravasi bíborossal, a Kultúra Pápai Tanácsa elnökével rádiónk olasz munkatársa, Fabio Colagrande készítette. Idézzük: „Ami legjobban meglepett, az a szinódus elevensége volt: nemcsak külső szempontból, hanem mint a szabadság és a mély bensőségesség megnyilatkozása. Ez annak a jele volt, hogy a téma érdekes és az összejövetel ezt tudatosította.” Ravasi bíboros megjegyezte: ez volt a harmadik szinódus, amelyen részt vett, és most ő vezette a szinódusi üzenetet megszövegező bizottságot. A szinódusi üzenet kijelenti: Krisztus azt akarta, hogy Egyháza egy ház legyen, amelynek ajtaja mindig nyitva áll a befogadásra, senkit sem zárva ki.” Ez a kijelentés mintegy a szinódus vezérfonala. Az üzenet hivatkozik a Jelenések 3,20 versére, ahol Jézus a laodiceai egyházhoz intézi szavait: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” Ravasi bíboros szerint ez több szempontból a mai társadalomnak is szól, amelyet ugyanaz a közöny, banalitás és sokszor a vulgaritás jellemez. Krisztus elhalad útjainkon, kopogtat ajtónkon, és ha benn egy család lakik és szabadon kinyitja ajtaját, asztalhoz ül velük és velük vacsorázik. Ez a kép jól kifejezi azt, hogy az Egyháznak késznek kell lennie befogadni a kopogtató Krisztust és mindenkit a legkülönbözőbb embereket, akik asztalhoz ülnek Ővele. Mert az Egyház mindenek előtt ház, amint kezdetben is maga család volt a hely, ahol az Eucharisztiát ünnepelték.

Ravasi bíboros utalt a természetfeletti (kegyelem) és a természet viszonyának teológiájára, amelyet egyesek újnak tartottak, pedig a középkorban ezt vallották a doktorok: e szerint „a kegyelem nem rombolja le, hanem felveszi és tökéletesíti a természetet”, és ezt a házasságra alkalmazta: „Amikor két személy, férfi és nő komolyan elkötelezi magát hivatalosan a civil házasságkötéssel, vagy ha együtt élnek hosszú személyes viszontagságokon keresztül, szeretve, megértve, támogatva egymást, ennek olyan természetes értéke van, amelyet nem lehet el nem ismerni. Sőt, olyan alapnak kell tekinteni, amelyre ráépülhet – ha hittel elfogadják - Krisztus kegyelmének szépsége, gazdagsága, felsőbbrendűsége, természetfelettisége.”

A szinóduson vitatták a szinódusi zárójelentés egyik pontjában szereplő problémát: az elvált és újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, amely nem nyerte el a szinódusi atyák többségének tetszését. A kérdés szétágazó, hangoztatta Ravasi bíboros, a keresztény házasság és család több szempontját figyelembe kell venni, nevezetesen ezt a kettőt: egyrészt a szentségi házasság vitathatatlan felbonthatatlanságát, amint ezt Krisztus akarta, másrészt az irgalmasság lehetséges alkalmazását szélsőséges és különleges esetekben. Itt hivatkozni lehet Máté evangéliumára (5, 31-32 és 19, 3-12), ahol a paráznaság (porneia) miatt kivételesen elbocsátható feleségről van szó. Mindenesetre össze kell egyeztetni az igazságot és az irgalmasságot, de - fűzte hozzá Ravasi bíboros - itt két különböző szintről, doktrinális és lelkipásztori elemről van szó, mindkét szempontot figyelembe véve meg kell őrizni az egyensúlyt.

Végül is, következtetetett Ravasi bíboros, a szinódus a párbeszédet folytató Egyház képét mutatta fel, még ha ez nehezen megy is, hiszen a történelemben él, nem jöhet létre teljesen azonos vélemény, élénk viták is voltak, és talán a nem hívő világ ezért is kísérte figyelemmel.

(szf)