„A család nem elavult” – Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor hétfői beszéde

Erdő Péter bíboros bemutatta a „vita előtti jelentést” (Relatio ante disceptationem). Megállapította, hogy a család nem elavult intézmény, az egyház reménnyel és irgalommal tekint rá. Erdő Péter megerősítette a házasság felbonthatatlanságát, valamint annak a szükségletét, hogy „világos irányvonalakra” van szükség a nehéz családi helyzetekben.

Olyan világban élünk, amely csak az érzéseket tartja fontosnak, az élet nem terv, hanem pillanatok sorozatából áll. A stabil elkötelezettség félelmet kelt, mert az embert törékennyé tette az individualizmus. De éppen az idők jeleivel szemben a család evangéliuma gyógyszert, orvosi igazságot képvisel, amelyet javasolni kell, azoknak a szemszögéből, akiknek nehézséget jelent ennek az igazságnak a felismerése és megélése.

Nemet mondunk tehát a katasztrófa nézetekre vagy a lemondásokra az egyházon belül: létezik a hit széleskörű öröksége, amelyben sokan osztoznak. Például: az olyan ideológiai formák, mint a gender elmélet, vagy a homoszexuális párkapcsolatok egyenlővé tétele a férfi és a nő közötti házassággal, a katolikusok nagytöbbségében nem találnak egyetértésre. A házasság és a család továbbra is nagymértékben az emberiség „örökségének” része, amelyet meg kell őrizni, elő kell mozdítani, és védelmezni kell. Természetesen a hívők között a tant gyakran kevéssé ismerik, vagy kevéssé gyakorolják, de ez nem jelenti azt, hogy magát a tant megkérdőjeleznék.

Ez vonatkozik főleg a házasság felbonthatatlanságára és a megkereszteltek közötti házasság szentségi mivoltára. Nem kérdőjelezik meg tehát a házasság felbonthatatlansága tanának kérdését. Sőt, ezt nem vitatják a legtöbb esetben azok sem, akiknek kudarcot vallott házasságuk, és akik új kezdetet keresnek. Tehát nem a tanbeli kérdésekről, hanem ezen a kifejezetten lelkipásztori természetű szinóduson a gyakorlati kérdésekről folyik a vita, amelyek egyébként elválaszthatatlanok a hitigazságtól.

Ebből következik tehát, hogy nagyobb információra van szükség, főleg ami a jegyespárokat illeti, hogy világosan legyenek tisztában a házasság szentségi méltóságával, amely az „egynejűségre, hűségre és termékenységre” alapul, továbbá a társadalom intézménye. Olyan romboló tényezők veszélyeztetik, mint a válás, az abortusz, az erőszak, a szegénység, a visszaélések, az ideiglenes munka rémálma, a migráció által előidézett egyensúlyhiány.

Ezek ellenére a család továbbra is az „emberiség iskolája” marad.
A család szinte az utolsó emberi befogadó valóság egy olyan világban, amelyet csaknem teljes egészében a pénzügy és a technológia határoz meg. A család új kultúrája egy megújul emberi civilizáció kiindulási pontjává válhat – hangoztatta Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Ezért az egyház konkrétan támogatja a családot, akkor is, ha ez a segítség nem nélkülözheti az államok tevékeny elkötelezettségét a közjó óvásában és előmozdításában, megfelelő politikák révén.

Erdő Péter bíboros hangsúlyozta a nehéz házassági helyzetben élőkről szólva, hogy az egyház „szülői ház”: velük szemben szükség van egy megújult és megfelelő család pasztorációra. Elsősorban éreztetni kell velük, hogy Isten és az egyházi közösség szereti őket, olyan irgalmasság szemszögéből, amely azonban nem törli el az igazságot és az igazságosságot.

Az irgalmasság tehát nem törli el azokat az elkötelezettségeket sem, amelyek a házastársi kötelék igényeiből születnek. Ezek akkor is tovább élnek, amikor az emberi szeretet megfogyatkozott vagy megszűnt. Ez azt jelenti, hogy egy szentségi (elhált) házasság esetében, válás után, miközben az első házasfél még életben van, nem lehetséges egy második, egyház által elismert házasság.

A különféle helyzetek miatt – válások, polgári házasságok, együttélések – szükség van olyan világos irányvonalakra, hogy a helyi közösségek lelkipásztorai konkrétan tudjanak segítséget nyújtani a nehézségekkel küzdő házaspároknak, kerülve az egyes lelkipásztorok által „barkácsolt” improvizációkat. Ami a polgárilag újraházasodott elváltakat illeti, félrevezetne, ha arra a kérdésre összpontosítanánk, hogy járulhatnak-e vagy sem a szentségekhez. Ehelyett szükség van a házassági előkészítésre és a házaspárok nem bürokratikus, hanem lelkipásztori támogatására, hogy segítsék őket az első házasság kudarca motívumainak megértésére és a semmisség esetleges elemeinek azonosítására.

Figyelembe kell venni a különbözőséget azok között, akik hibásak a házasság felbontásában, és azok között, akiket elhagytak. Az egyház lelkipásztori munkája különösen ez utóbbiakat vegye figyelembe. A polgárilag újraházasodott elváltak az egyházhoz tartoznak. Szükségük van rá, és joguk van hozzá, hogy lelkipásztoraik elkísérjék őket – hangsúlyozta jelentésében Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Mivel ma csak kevéssé tudatos a házasság szentségi mivolta és elterjedt a válóper lehetőségének gondolata, könnyű azt gondolni, hogy több egyházi házasság nem érvényes.

A reláció ezért tartalmazza azt a javaslatot, hogy vizsgálják felül a házassági kapcsolat semmiségéhez szükséges két egybehangzó ítélet kötelezettségét, hogy elkerüljék a gépiességet, annak a látszatát, hogy lehetővé teszik a válást, illetve kerüljék az igazságtalan és botrányos megoldásokat. Ezen a téren tanulmányozni kell egyes ortodox egyházak gyakorlatát is, amelyek szerint lehetséges a második és harmadik házasság bűnbánati jelleggel.

A dokumentum utolsó részében Erdő Péter bíboros az élet evangéliumáról szólt: a lét a fogantatástól a természetes halálig tart – hangsúlyozta a főrelátor. Az életre való nyitottság alapvető része, elválaszthatatlan igénye a házastársi szeretetnek, miközben főleg Nyugaton, van, aki nem akar gyermekeket, mások minden áron akarják őket.

Az élet befogadása, annak a felelősségnek a felvállalása, amelyet az élet fakasztása és az ezt megkövetelő gondoskodás jelent, csak akkor lehetséges, ha a családot nem elszigetelt töredéknek tekintjük, hanem olyan valóságnak, amely kapcsolatok szövetébe illeszkedik bele. Egyre fontosabbá válik, hogy ne hagyjuk magára a családot, a családokat, hanem kísérjük el őket és támogassuk őket útjukon. A családi tragédiák mögött gyakran reménytelen magányosság rejlik, a szenvedés kiáltása, amelyet senki nem vett észre.

Fontos tehát, hogy megtaláljuk a széleskörű és konkrét szolidaritás érzékét, leküzdve az érzelmek privatizálását, amely kiüresíti a család értelmét és azt az egyén választására bízza; szükség van arra, hogy intézményes szinten olyan feltételeket teremtsenek, amelyek megkönnyítik egy gyermek befogadását és egy idős gondozását, mint olyan szociális javakat, amelyeket védelmezni kell. Az egyház fordítson különös gondot az érzelmek világát, a szexualitást illető oktatásra, elmagyarázva annak értékét, kerülve banalizálását és a felszínességet.

A szinódus kihívása, hogy a világnak ismételten felkínálja a gyakorló katolikusok körét és a házasságra és a családra vonatkozó keresztény üzenet vonzó szépségét, igaz és szeretettel teli válaszokat adva, mivel a világnak szüksége van Krisztusra – mondta végül Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

(vm)