Te Deum – pápai homília a jezsuita rend visszaállításának 200. évfordulója alkalmából
„Kedves Testvéreim
és Barátaim! Jézus Társasága nehéz idők élt át – üldöztetést.” Kezdte beszédét Ferenc
pápa. „Lorenzo Ricci generálissága alatt az egyház ellenségei elérték azt, hogy elődöm,
XIV. Kelemen eltörölte a rendet. Ma emlékezünk a visszaállításra: arra vagyunk hivatva,
hogy emlékezetünkbe idézzük a kapott jótéteményeket és a különleges adományokat.”
A
megpróbáltatások és üldöztetések idején, a kételyek és szenvedések közepette nem könnyű
előrehaladni utunkon. „Olvasva P. Ricci leveleit, egy dolog nagyon meglepett: a zaklatások
idején képes volt túllépni e nehézségeken, és a jezsuitáknak a Társaság igazi lelkiségéből
fakadó szemléletet nyújtotta.” Ricci generális a jezsuitáknak írva megerősítette őket
hivatásukban és küldetésükben.
A zaklatások idején a szellemek megkülönböztetését
gyakorolta. Nem vesztegette idejét a panaszkodásra, hanem a Társaság hivatásának teljesítését
tartotta szem előtt. Ez a magatartás arra sarkallta a jezsuitákat, hogy megtapasztalják
az Úr szenvedését és halálát.
A Társaság megélte a megaláztatást a megalázott
Krisztussal, és engedelmeskedett. Igyekezett megkülönböztetni Isten akaratát. Csak
a megkülönböztetés szabadít meg bennünket a szív „elnyomásától” aminek okai: egoizmus,
a világiasság, a távlatok elvesztése. A megkülönböztetést tiszta szándékkal, egyszerű
szemmel kell végezni. P. Ricci a zűrzavar és eltévelyedés idején a jezsuiták bűnéről
kezd beszélni. Ha magunkba tekintünk és elismerjük magunkat bűnösnek, elkerüljük azt,
hogy áldozatnak tekintsük magunkat a gyilkos előtt. Elismerni magunkat valóban bűnösnek
azt jelenti, hogy a helyes magatartást tanúsítjuk, hogy vigasztalásban részesüljünk.
Ferenc
pápa ezután röviden áttekintette a Társaság feloszlatása felé vezető út állomásait,
attól kezdve, hogy Pombal lerombolta a portugál provinciát 1759-ben a francia és a
spanyol jezsuiták kiűzésén át XIV. Kelemen 1773-as Dominus ac Redemptor kezdetű brévéjéig.
Ricci generális számára egy dolog volt fontos: hogy a Társaság hűséges maradjon a
végsőkig ahhoz a célkitűzéshez, amelyért (Szent Ignác) alapította: Isten nagyobb dicsősége
és a lelkek üdvössége. Azt akarta, hogy a rend tagjai elevenen tartsák a szeretet,
az egység, az engedelmesség, az evangéliumi egyszerűség és az Istennel való igazi
barátság szellemét. Ezeken kívül minden csak világiasság. Az Isten nagyobb dicsőségének
lángja ma is átjár bennünket, és a belső tűz megnöveszt, és egyben lekicsinyít bennünket.
Emlékezzünk
történetünkre: a Társaságnak „megadatott a kegyelem, hogy ne csak higgyen az Úrban,
hanem szenvedjen is érte” (Fil 1, 29). Jó, ha emlékezünk erre. A Társaság hajója hánykódott
a hullámokon. Ma Péter hajójával is ez történhet. Az éjszaka és a sötétség hatalmai
mindig közel vannak. Nehéz az evezés. A Társaságot visszaállító VII. Pius (Sollicitudoi
omnium ecclesiarum) szerint a jezsuitáknak „tapasztalt és erős evezősöknek” kell lenniük.
„Evezzetek tehát! Evezzetek, legyetek erősek még ellenszélben is! Evezzünk együtt
az Egyház szolgálatában! De miközben evezünk - amint a pápa is evezi Péter bárkáját
- imádkoznunk is kell, fohászkodnunk: ’Urunk, ments meg minket!’
A Társaságot
alapítója misszionáriusnak szánta és az Apostoli Szék rendelkezésére bocsátotta: hogy
„a kereszt zászlaja alatt az Úrnak és földi helytartójának szolgáljon”: apostoli tevékenysége
a prédikáció, a tanítás, a lelki szolgálatok, tudományos kutatás, szociális apostolkodás,
missziók, a szegények, szenvedők és menekültek gondozása. Ma a Társaság okosan és
tevékenyen szembenéz a menekültek tragikus problémájával. Ferenc pápa idézte VI. Pál
jezsuitákhoz intézett szavait:
”Bárhol van az Egyház, még a legnehezebb terepeken
is, az ideológiák kereszteződésénél, a társadalmi küzdelmekben, ahol ütközés volt
és van az ember égető szükségletei és az örök Evangélium között, ott voltak és vannak
a jezsuiták.” „A leendő boldog VI. Pál prófétai szavai!”- hangsúlyozta Ferenc pápa
szombaton délután az Il Gesù-templomban a jezsuiták hálaadó vesperásán.