2014-09-19 13:51:18

A keresztény önazonosság feltámadásunkkal válik teljessé – Ferenc pápa péntek reggeli homíliája


RealAudioMP3 Szeptember 19-én, pénteken reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmisén Ferenc pápa Szent Pál Korinthusiakhoz írt első levelére utalva hangsúlyozta: a keresztények nehezen képzelik el, hogy hogyan alakul át testük a halál után. A Szentatya homíliájában az első olvasmányra összpontosította gondolatait. Szent Pál nehéz témát, a Feltámadás kérdését magyarázza el a korinthusi híveknek. Ennek a közösségnek a tagjai hittek abban, hogy Krisztus feltámadt és segít nekünk a mennyekből, de nem volt világos számukra, hogy mi is feltámadunk. Másképpen képzelték el – mondta Ferenc pápa. Azt hitték, hogy a halottak megigazulnak, és nem kerülnek a pokolba – az nagyon szép – de bekerülnek a kozmosz vérkeringésébe, a levegőbe, csak a lelkük kerül Isten elé.

Szent Péter is a szent sírhoz sietett a Feltámadás reggelén és azt hitte, hogy ellopták Jézus holttestét. Ezt hitte Mária Magdolna is. Nem tudták felfogni, hogy valós feltámadásról volt szó. Nem voltak képesek rá, hogy megértsék a halálból az életre való átmenetünket a Feltámadás által. Végül elfogadták Jézus Feltámadását, mert őt látták, de a keresztényekét nem értették meg. Amikor Szent Pál Athénbe megy, és ott beszélni kezd Krisztus Feltámadásáról, a bölcs, filozófus görögök megrémülnek: a keresztények feltámadása botrány, nem tudják megérteni. Ezért Pál ilyen világosan gondolkozik: „Ha tehát Krisztus feltámadt halottaiból, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Ha Krisztus feltámadt, akkor a halottak is feltámadnak” – utalt a pápa a páli szövegre. Ellenállás van bennünk az átalakulásra, arra, hogy a Szentlélek, akit a keresztségben kaptunk, átalakítson bennünket egészen a végsőkig, a Feltámadásig. Amikor erről beszélünk, azt mondjuk: „Én a mennyekbe akarok jutni, nem akarok a pokolba menni”. De ennél a pontnál megállunk. Senki sem mondja: „Fel fogok támadni, mint Krisztus”: nem. Nekünk is nehéz ezt megértenünk.

Könnyebb egy kozmikus panteizmusra gondolnunk. Azért, mert ellenállás van bennünk, hogy átalakuljunk. Ezt a szót használja Pál: átalakulunk. Testünk átalakul. Amikor egy férfi vagy egy nő sebészeti beavatkozást szenved el, nagyon fél, mert vagy kivesznek belőle valamit, vagy betesznek valamit szervezetébe – mondhatjuk azt, hogy átalakul. A Feltámadással mindnyájan átalakulunk.

Ez a jövő vár ránk és ez a tény az, ami annyi ellenállást vált ki belőlünk: ellenállunk testünk átalakulásának. Egyben ellenállunk keresztény önazonosságunknak. Sőt még többről van szó: talán nem félünk annyira a Gonosz Apokalipszisétől, az Antikrisztustól, akinek előbb el kell jönnie; talán nem félünk annyira. Talán nem félünk annyira az Arkangyal hangjától, vagy a harsona hangjától: de ez az Úr győzelme lesz. De félünk Feltámadásunktól: mindnyájan átalakulunk. Ez az átalakulás lesz keresztény zarándokutunk végső állomása – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Ez a kísértés, hogy ne higgyünk a halottak Feltámadásában – az egyház első napjaiban született. Amikor Pálnak erről kellett beszélnie a Tesszalonikiakhoz, végül, hogy vigasztalja, bátorítsa őket, az Újszövetség egyik legszebb, legtöbb reménnyel teli mondatával fordul hozzájuk: Végül mindenkor az Úrral leszünk, testünkkel és lelkünkkel. Azért támadunk fel, hogy az Úrral legyünk és a Feltámadás itt kezdődik. Ha tanítványai vagyunk, ha az Úrral vagyunk, ha együtt haladunk az Úrral. Ez az út vezet a Feltámadás felé. És ha hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy az Úrral legyünk, akkor ez a testünk átalakulásától való félelem eltávolodik tőlünk.

A Feltámadás olyan lesz, mint egy újjáébredés. Jób mondja: saját szememmel fogom látni. Nem spirituálisan, nem. Átalakult testemmel, szememmel. A keresztény önazonosság nem fejeződik be egy evilági győzelemmel, nem fejeződik be egy szép misszióval. A keresztény önazonosság testünk Feltámadásával, Feltámadásunkkal teljesedik ki.

Az lesz a vég, hogy eltelhessünk az Úr képével. A keresztény önazonosság egy út, egy előrehaladás, amelyen az Úrral megyünk előre; mint az a két tanítvány, akik az Úrral maradtak egész este. Egész életünkben arra kaptunk meghívást, hogy az Úrral legyünk, hogy a végén, az Arkangyal hangja, a harsona felcsendülése után – az Úrral maradjunk, az Úrral legyünk – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.