„Szeressük ellenségeinket” – ezt kéri tőlünk Jézus
Csak irgalmas szívvel
követhetjük valóban Jézust – állapította meg Ferenc pápa szeptember 11-én, reggel
a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. Homíliájában a pápa ismételten leszögezte,
hogy a keresztény élet „nem önreferenciális élet”, hanem teljes egészében önzés nélküli
ajándék, egészen a végsőkig. Csak így válik lehetővé, hogy szeressük ellenségeinket,
mint ahogy ezt az Úr kéri tőlünk.
Szeressétek ellenségeiteket! Ferenc pápa
homíliájában Lukács evangéliumának ahhoz a szakaszához fűzte gondolatait (Lk 6,27-39),
amelyben az Úr megjelöli a határtalan szeretet útját. Jézus azt kéri tőlünk, hogy
imádkozzunk azokért, akik rosszul bánnak velünk. Hangsúlyozta az Úr által használt
igéket: „szeressetek, tegyetek jót, mondjatok áldást, imádkozzatok, és ne utasítsatok
el (senkit)”. Ez az újdonsága az evangéliumnak: adjuk oda önmagunkat, szívünket éppen
azoknak, akik nem szeretnek bennünket, akik rosszat tesznek velünk, akik az ellenségeink.
Jézus rámutat: nem érdem, ha azokat szeretjük, akik szeretnek bennünket, mert
ezt teszik a bűnösök is. A keresztények azonban arra kaptak meghívást, hogy szeressék
ellenségeiket: „Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok.
Akkor nagy lesz a jutalmatok”. A pápa elismerte: az evangélium egy újdonság. Nehéz
újdonság, amit tovább kell vinnünk. Így követhetjük Jézust.
„De Atyám, én
azt hiszem, hogy nem vagyok képes erre!” – vethetné fel valaki. „Ha te nem vagy rá
képes, az a te problémád. Ez a keresztény élet útja. Ez az az út, amit Jézus tanít
nekünk. „És mit remélhetek?” – Menjetek Jézus útján, amely az irgalmasság útja; legyetek
irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas. Csak irgalmas szívvel tehetjük mindazt,
amit az Úr tanácsol nekünk. Egészen a végsőkig. A keresztény élet nem önreferenciális;
olyan élet, amely kilép önmagából, és önmagát másoknak adja. Ajándék, szeretet és
a szeretet nem zárkózik önmagába, nem önző: önmagát adja – mondta homíliájában a pápa.
Jézus azt kéri tőlünk, hogy legyünk irgalmasok és ne ítélkezzünk. Hányszor
tűnik úgy, mintha kineveztek volna minket mások ítélőbírójává? Pletykálunk, rosszat
mondunk másokról, mindenkit megítélünk. Az Úr azonban ezt mondja: „Ne ítéljetek, hogy
meg ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el”. Végül azt
kéri, hogy bocsássunk meg és akkor nekünk is megbocsátanak. Minden nap, amikor a Miatyánkot
imádkozzuk, ezt mondjuk: bocsásd meg vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az
ellenünk vétkezőknek. Ha én nem bocsátok meg, hogyan kérhetem az Atyától, hogy bocsásson
meg nekem? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.
Ez a keresztény élet. „De Atyám,
ez oktalanság!” – Igen. Hallottuk ezekben a napokban, hogy Szent Pál ugyanezt mondta:
„Krisztus keresztjének oktalansága”, aminek semmi köze sincs a világ bölcsességéhez.
„De Atyám, kereszténynek lenni, bizonyos értelemben azt jelenti, hogy oktalanná kell
válnunk?” Igen. Bizonyos értelemben, igen. Le kell mondanunk a világ ravaszságáról,
hogy megtegyük mindazt, amit Jézus kér tőlünk, és ha számvetést végzünk, a fizetési
mérleg kedvezőtlennek tűnik számunkra.
De ez Jézus útja: a nagylelkűség, a
bőkezűség; önmagunk átadása mérték nélkül. Jézus ezért jött el a világra és Ő így
cselekedett: adott, megbocsátott, soha nem mondott rosszat senkiről, nem ítélkezett.
Kereszténynek lenni nem egyszerű – ismerte el a pápa és csak Isten kegyelmével válhatunk
keresztényekké, nem saját erőnkből.
Minden nap el kell mondanunk ezt az imát:
„Uram, add meg a kegyelmet, hogy jó keresztény legyek, mert egyedül nem vagyok rá
képes”. Ez a mai evangéliumi szakasz első olvasásra megrémiszt, megijeszt. De vegyük
kezünkbe az evangéliumot és másodszor, harmadszor, negyedszer is olvassuk el Szent
Lukács hatodik fejezetét: tegyük meg ezt; és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy megértsük,
mit jelent kereszténynek lenni, és kérjük azt a kegyelmet is, hogy tegyen minket kereszténnyé.
Mert saját erőnkből nem vagyunk rá képesek” – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját
Ferenc pápa.