2014-09-08 15:05:00

Ferenc Pápa üzenete a kubai Cobrei Szeretet Szűzanya ünnepére


A pápa Dionisio Guillermo García Ibañez Santiago de Cuba érsekének címzett levelében megemlékezett a Cobrei Szűz szobrának a Vatikáni Kertekben másfél hete történt elhelyezéséről. „Az El Cobre hegységből és immár Szent Péter székétől is, Mária kitágítja mindazok szívét, akik hozzá folyamodnak, mert ő elvezet minket Jézushoz, az ő isteni fiához.” – írja Ferenc pápa.

Levelében a pápa három Máriával kapcsolatos igére szeretné felhívni a kubai lelkipásztorok és hívők figyelmét, hogy ültessék gyakorlatba ezeket.

Örvendezni. Gábriel arkangyal így köszönti Máriát: „Örvendezz, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” (Lk 1,28) (üdvözlégy: a görög eredetiben örvendezz – szerk.) „A keresztény ember nem kételkedik abban, hogy amit szeretettel tesz, az derűs örömöt szül, ez pedig annak a reménynek a testvére, ami áttöri a félelem gátjait és megnyitja a kapukat egy ígéretes jövő felé. Mekkora örömöt érez az, aki hitelesen szeret a mindennapi dolgokban és nem azok közé tartozik, akik üres szavakban dúskálnak, amiket a szél tovafúj.” – írja a pápa.

Felállni. Jézussal a méhében Mária is felállt és útnak indult, hogy segítsen unokatestvérén, Erzsébeten, aki idős korára szintén gyermeket várt. Mária nem magára gondolt, hanem Isten akaratát teljesítve, minden nehézséget leküzdve másoknak ajándékozta önmagát. „Azoké a győzelem, akik újra és újra felállnak, anélkül, hogy elbátortalanodnának. Ha Máriát követjük, kezünk nem marad tunya. Kérjük Máriát, hogy adja meg nekünk a szegény ember szívét, amiben nincs gőg, egy tiszta szívet, ami meglátja Istent a legszerencsétlenebben, erős türelmet, ami nem hátrál meg az élet nehézségei elől.” – bátorítja Ferenc pápa a kubaiakat.

Kitartani. Mária nem a maga erejében bízott, hanem Istenben, akinek szeretete végtelen. Ezért maradt meg Fia mellett, akit mindenki elhagyott, ezért imádkozott az apostolokkal és a tanítványokkal egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan (ApCsel 1,14). „Mi is arra vagyunk meghívva, hogy megmaradjunk Isten szeretetében és a mások iránti szeretetben. A mai világban, amikor az örök értékeket kidobják és minden változékony, a Szűz arra bátorít minket, hogy kitartóan tegyük a jót, tartsuk meg szavunkat és hűséges emberek legyünk. Mária anyai kezébe ajánlok minden kubai lelkipásztort és vallási közösséget, hogy ő erősítse őket evangelizációs buzgóságukban és abban az akaratukban, hogy a szeretetet tegyék a társadalom alapjává.” – zárta levelét Ferenc pápa.

(vt)







All the contents on this site are copyrighted ©.