2014-09-01 13:17:11

Az evangéliumot ne bölcs szavakkal hirdessük, hanem alázatosan – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája


Szeptember elsején, hétfőn reggel Ferenc pápa a nyári szünet után ismét megkezdte homília sorozatát a Szent Márta házban bemutatott szentmisén.

A napi olvasmányokhoz fűzve gondolatait a Szentatya elmagyarázta, hogy mit jelent Isten Szava és hogyan kell azt befogadnunk. Szent Pál arra emlékezteti a korinthusiakat (1Kor 2,1-5), hogy nem „kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl, hogy hirdessem nektek, amiről Isten tesz tanúságot”.

Nem, másképpen, más stílusban mentem el hozzátok. A Szentlélek és hatalmának bizonyítására. Azért, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten hatalmán alapuljon! Isten Szava más, mint az emberi szó, nem azonos egy bölcs, tudományos, filozófiai szóval. Egészen más: egy másik világból jön.

Ez történik Jézussal, amikor az Írásokat magyarázza a názáreti zsinagógában, ahol felnövekedett. Földijei kezdetben csodálják őt szavai miatt, de később feldühödnek és meg akarják ölni. Egyik végletből a másikba esnek – hangsúlyozta a pápa – mert Isten Szava különbözik az emberi szótól. Isten, Fiában szól hozzánk, vagyis Isten Szava maga Jézus. Jézus pedig „botránykő”. Krisztus keresztje megbotránkoztat. Isten Szavának ereje: Jézus Krisztus, az Úr. Hogyan fogadjuk be Isten Szavát? Mint ahogy Jézus Krisztust fogadjuk be.

Az egyház azt mondja, hogy Jézus jelen van az Írásokban, Szavában. Ezért olyan fontos, hogy napközben elolvassunk egy-egy szakaszt az evangéliumból.

Azért, hogy tanuljunk? Nem! Azért, hogy megtaláljuk Jézust, mert Jézus Szavában, evangéliumában van jelen. „Minden alkalommal, amikor az evangéliumot olvasom – mondta homíliájában a pápa – megtalálom Jézust”. De hogyan fogadjuk be ezt a Szót? Úgy kell befogadni, mint Jézust, vagyis nyitott, alázatos szívvel, a nyolc boldogság lelkületével. Mert Jézus így jött el, alázatosan. Szegénységben jött el. A Szentlélek által felkenve jött el.

Jézus erő, Isten Szava, mert Isten felkente őt a Szentlélekkel. Ha meg akarjuk hallgatni, és be akarjuk fogadni Isten Szavát, nekünk is imádkoznunk kell a Szentlélekhez, és kérnünk kell szívünk felkentségét, amely a nyolc boldogság felkentsége. Olyan szívet kérjünk, mint amilyen a nyolc boldogság szíve.

Ma jót tesz nekünk, ha napközben feltesszük magunknak a kérdést: „Én hogyan fogadom be Isten Szavát? Mint egy érdekes dolgot? Ma a pap ezt prédikálta…milyen érdekes! Milyen bölcs ez a pap! Vagy egyszerűen csak azért fogadom be, mert Jézus Szava maga az élő Jézus?”

„És – figyeljetek a kérdésre – képes vagyok-e arra, hogy vegyek magamnak egy kis evangéliumos könyvet – kevésbe kerül – és azt magammal hordozzam a zsebemben, a táskámban, és amikor tehetem, napközben elolvasok-e egy szakaszt, hogy megtaláljam ott Jézust? Ezek a kérdések jót tesznek nekünk. Az Úr segítsen bennünket” – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.