„A keresztények megosztottsága az egyik legsúlyosabb bűn” – Ferenc pápa szerda délelőtti katekézise

Augusztus 27-én, Szent Mónika, Szent Ágoston édesanyja liturgikus ünnepén Ferenc pápa a Szent Péter téren tartotta meg a szokásos szerda délelőtti általános kihallgatást, amelyre ez alkalommal is több mint 10 ezer hívő gyűlt össze a világ minden részéből.

Kedves testvérek, jó napot kívánok – kezdte Ferenc pápa katekézisét, amelynek az Anyaszentegyház volt a témája.

Minden alkalommal, amikor megújítjuk hitvallásunkat, amikor elimádkozzuk a „Credo”-t, megerősítjük, hogy az egyház egy és szent – magyarázta a Szentatya.
Egy, mert eredete a Szentháromságos Istenben van, aki az egység és a teljes szeretetközösség misztériuma. Szent, mivel Jézus Krisztuson alapul, Szentlelke hatja át, tölti el üdvözítő szeretetével. Az egyház szent, de ezzel egyidejűleg bűnösökből áll. Mindnyájan bűnösök vagyunk, és minden nap megtapasztaljuk saját törékenységünket, nyomorúságainkat. A hit, amit megvallunk, tehát a megtérésre ösztönöz bennünket. Arra, hogy legyen bátorságunk minden nap megélni az egységet és az életszentséget.

Ha nem vagyunk egységesek, és nem vagyunk szentek, ez azért van, mert nem vagyunk hűségesek Jézushoz. Jézus azonban nem hagy magunkra minket, nem hagyja sorsára egyházát. Velünk halad, megért bennünket. Megérti gyengeségeinket, bűneinket, megbocsát, feltéve, ha hagyjuk, hogy megbocsásson. Jézus mindig velünk van, segít nekünk, hogy kevésbé legyünk bűnösek, hogy szentebbek, egységesebbek legyünk – tette hozzá rögtönzött szavakkal a pápa.

Az első vigasztalás abból a tényből származik, hogy Jézus olyan sokat imádkozott a tanítványok egységéért. Ez az Utolsó Vacsora imája, amelyben Jézus annyira kérte: „Atyám, hogy egyek legyenek”. Az egységért imádkozott. Éppen kínszenvedése előestéjén, amikor arra készült, hogy egész életét értünk áldozza fel – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta:

„Arra kaptunk meghívást, hogy szüntelenül újból és újból elolvassuk János evangéliumának egyik legerőteljesebb és meghatóbb oldalát, a 17. fejezetet (vö. 11.21-23) és elmélkedjünk el róla. Milyen jó tudni, hogy az Úr, közvetlenül halála előtt nem önmagáért aggódott, hanem ránk gondolt! Az Atyával folytatott szomorú beszélgetésben éppen azért imádkozott, hogy egyek legyünk Vele és egymás között. Íme: ezekkel a szavakkal Jézus közben jár értünk az Atyánál, hogy mi is teljes szeretetközösségre léphessünk Vele; ugyanakkor ezeket a szavakat ránk bízza, mint spirituális végrendeletét, hogy az egység egyre inkább keresztény közösségeink megkülönböztető jelévé váljon, legyen a legszebb válasz, bárki is kérdezze tőlünk a bennünk lévő reménység okát (vö. 1 Pt 3,15). Az egység”.

„Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egy ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). Az egyház a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy megvalósítsa ezt a szándékot, amelyet Jézus annyira a szívén visel. Az Apostolok Cselekedetei emlékeztetnek bennünket: az első keresztényeket megkülönböztette az a tény, hogy a hívők sokaságának „egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32). Pál apostol arra buzdította közösségeit, hogy ne feledjék: „egy testet” alkotnak (vö. 1Kor 12,13). Hallottuk az olvasmányokban – mondta a pápa. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy olyan sok az egység ellen elkövetett bűn. Ne csak az egyházszakadásokra gondoljunk, hanem olyan mulasztásokra, amelyek mindennaposak közösségeinkben, „plébániai” bűnök.

Néha plébániáinkat, amelyek arra kaptak meghívást, hogy a javakban való osztozás, a szeretetközösség helyei legyenek, az irigykedés, a féltékenységek, az ellenszenvek jellemzik. A pletykák mindennaposak. Mennyit fecsegnek a plébániákon! Ez helyes, vagy nem? Helyes? – tette fel a rögtönzött kérdést Ferenc pápa. Ha valakit megválasztanak egy társulat elnökévé, akkor rögtön elkezdenek pletykálni róla. Ha egy másik hívőt megválasztanak a katekéták elnöknőjévé, akkor a többi nő ellene pletykál. De nem ez az egyház, ugye? Nem ezt kell tenni. Nem helyes, ha így cselekszünk. Nem mondom, hogy vágjátok le a nyelveteket, nem, nem, azért azt nem.

De kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne pletykáljunk. Ez emberi, de nem keresztény dolog. Ez akkor történik meg, amikor a legelső helyekre pályázunk; amikor magunkat helyezzük a középpontba személyes ambícióinkkal és nézeteinkkel és ítélkezünk másokról; amikor testvéreink hibáit, nem pedig képességeit nézzük; amikor nagyobb súlyt fektetünk arra, ami megoszt, nem pedig arra, ami összeköt bennünket.

A pápa ekkor megint felemelte tekintetét az írott szövegről, hogy elmeséljen egy történetet, még személyesebbé téve tanítását.

„Egyszer, az előző egyházmegyémben hallottam egy érdekes és szép megjegyzést. Egy idős asszonyról volt szó, aki egész életében a plébánián dolgozott. Egy személy, aki jól ismerte őt, ezt mondta: „Ez az asszony soha nem mondott senkiről semmi rosszat, soha nem pletykált, mindig mosolygott”. Egy ilyen nőt már holnap szentté lehet avatni! Ez egy nagyon szép példa.

Ha azonban az egyház történetét nézzük, mennyi megosztottság van közöttünk, keresztények között! Most is megosztottak vagyunk. A történelemben is mi, keresztények háborúskodtunk teológiai megosztottságok miatt. Gondoljunk a 30 éves háborúra. Ez nem keresztény cselekedet. Keresztények vagyunk, vagy nem? Most megosztottak vagyunk. Kérnünk kell minden keresztény egységét is, az egység útjára kell lépnünk, amelyet Jézus akar, és amelyért imádkozott.

Mindezzel szemben komoly lelkiismeretvizsgálatot kell tartanunk. Egy keresztény közösségben az egyik legsúlyosabb bűn a megosztottság, mert nem Isten, hanem az ördög művének jelévé teszi, aki értelemszerűen az, aki szétválaszt, aki elrontja a kapcsolatokat, aki előítéleteket sugall…

A megosztottság egy keresztény közösségben, - legyen az egy iskola, egy plébánia, egy társulat, bármilyen környezet - súlyos bűn, mert az ördög műve. Isten azonban azt akarja, hogy növekedjünk a befogadás, a megbocsátás, az egymás szeretetének képességében, hogy egyre inkább hasonlítsunk Őrá, aki szeretetközösség és szeretet. Ebben áll az egyház szent mivolta: felismerjük magunkban Isten képmását, amelyet irgalmassága és kegyelme halmoz el.

Kedves barátaim – mondta végül Ferenc pápa. Hagyjuk, hogy szívünkben visszhangozzanak Jézusnak ezek a szavai: „Boldogok a békességesek: ők Isten fiai” (Mt 5,9). Kérjünk őszintén bocsánatot minden alkalomért, amikor megosztottságot vagy értetlenséget okoztunk közösségünkben, jól tudva, hogy a szeretetközösségre csak a szüntelen megtérés útján jutunk el.

De mi a megtérés? – tehetné fel valaki a kérdést. Az, hogy kérjük az Urat: add meg nekem a kegyelmet, hogy ne mondjak rosszat másokról, hogy ne kritizáljak, ne pletykáljak, hogy mindenkit szeressek. Az Úr megadja nekünk ezt a kegyelmet. Ez jelenti a szív megtérését. Kérjük, hogy kapcsolataink mindennapi szövete egyre szebb és örömtelibb visszatükröződése legyen a Jézus és az Atya közötti kapcsolatnak. Köszönöm – fejezte be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

(vm)