2014-08-25 16:23:45

Az állandóság megtalálása a jövő záloga – Szent István-napi ünnep a római Szent István Házban


RealAudioMP3 Aki átlépi Magyarország határát, még ha nem is tudatosul benne, követként szolgálja az államalapító Szent István művét, bárhová is menjen. Szent István tudta, hogy csak akkor maradhat fenn a magyarság, ha a keresztény Európához csatlakozik, közvetlenül Rómához, hiszen itt dobog a nyugati kereszténység szíve. Szent István világosan látta, hogy Rómával élő kapcsolatot kell tartania a magyarságnak, s ez csak úgy valósulhat meg, ha az Örök Városban biztosított lesz az állandó magyar jelenlét. Ezért zarándokházat alapított Szent Péter sírja közelében, hogy a magyarok valóban otthon legyenek Rómában.

A szent király által alapított zarándokház jogutódjában, a Via del Casalettón álló Szent István Ház kápolnájában 2014. augusztus 24-én, 11 órakor vette kezdetét Melo Lajos domonkos és Somorjai Ádám bencés atya koncelebrációjával az az ünnepi szentmise, amelyet a Rómában élő vagy csak zarándokként a városba látogató magyarok tartottak Szent István tiszteletére. A szertartás idejére az oltárra kihelyezték a szent király csontereklyéjét.

A szentbeszédet Melo Lajos atya tartotta, aki a sziklára épített ház Máté evangéliumában olvasható jézusi példázatát (Mt 7, 24-29) értelmezte Szent István művén keresztül. Szent Istvánnak ahhoz, hogy valóban sziklára építhesse a házát, ténylegesen is uralkodóvá kellett válnia – kezdte homíliáját Melo Lajos atya. Államalapító királyunknak nem volt egyszerű feladata, hiszen egy olyan népnek kellett megmutatnia a letelepedett élet előnyeit, az emberi lét értelmét, amelynek már megvolt a kialakult szokásrendszere. Szent István tudatában volt annak, hogy a történelemből tanulni kell: a frankok, a Rómát is leromboló, kalandozó népcsoportok csupán vándorok voltak mindaddig, amíg életüket nem alapozták Krisztusra és az evangélium örömhírére. A kereszténység felvételével azonban nemcsak puszta életterükké, hanem igazi hazájukká vált Európa. Ebből a történelmi példából tanult Szent István is. S aki szorgalmasan, kitartóan tanulmányozta a történelmet, az maga is jó tanítóvá vált. Melo Lajos atya kiemelte, hogy Szent István fiához, Szent Imre herceghez írt intelmeiből láthatjuk, hogy milyen okosan tanította gyermekét, s rajta keresztül az egész nemzetet. Államalapítónk a gyakorlatot előtérbe helyezve, „praktikusan” tanított, mert látta, hogy a praxis, a gyakorlat területe az, amely mindenki számára érthető, szemben a tudománnyal és a magyarázattal, amelyekkel csak kevesek körében lehet célt elérni. A gyakorlati ismeretek mellett Szent István megmutatta népének, hogy mit jelent a hazájukat, a földjüket „birtokba venni”, nem rombolni, hanem építeni és gyarapítani.

Melo Lajos atya rávilágított arra, hogy Szent István a törzsekből nemzetet alkotott. Nem volt elég az, hogy az emberek egyszer már megkapták Krisztust, arra volt szükség, hogy bensőleg is sajátjuknak érezzék a kereszténységet, identitásuk legmélyebb alapjává váljon. Istvánnak szembesülnie kellett azzal a kérdéssel is, hogy mi lesz az országgal, ha az ő földi élete elmúlik, ki lesz, aki folytatja a művét? Melo Lajos atya ezen a ponton Szent Istvánt ellentétbe állította Hérakleitosszal, a görög filozófussal, aki úgy gondolta, hogy nincsen állandóság, minden kizárólag a változásban figyelhető meg. Hérakleitosz a mulandóság okozta szomorúságba halt bele. Szent István Hérakleitosszal szemben tudta, hogy létezik valami, ami örök és megingathatatlan, ez pedig nem más, mint Jézus Krisztus. Annak ellenére, hogy Szent István elveszítette fiát, Imre herceget, akit vigyázó szemmel, gondosan nevelt, s az utódlásba vetett reménye szertefoszlani látszott, a gyász ellenére folytatta tovább a sziklára alapozott ház építését.

Melo Lajos atya hangsúlyozta, hogy István király nem véletlenül ajánlotta az országot Szűz Mária oltalmába. A Szűzanya tudta mi a szenvedés, ismerte Betlehem, Egyiptom és Názáret minden gyötrelmét, ott állt Egyszülött Fia keresztje tövében. Szent István is elveszítette a fiát, csakúgy, mint Szűz Mária. De a keresztutat, a kálváriát a nyitott sír, a feltámadás követte. Melo Lajos atya homíliájában emlékeztetett arra, hogy a szenvedés, a halál és a feltámadás dialektikáját igazolja a magyar történelem is, gondoljunk csak a tatárjárásra, a török megszállásra, vagy Trianonra. S a megpróbáltatások, a történelmi kataklizmák ellenére Magyarország nem tűnt el Európa térképéről. Ez a Szűzanyának köszönhető, aki mindvégig ott állt, és továbbra is áll a magyarság mellett.

Melo Lajos atya szentbeszéde végén rámutatott arra, hogy Szent István nemcsak királyunk volt, hanem „nevelőnk”, s egyben „az ország tanítója” is. S mi az a három legfontosabb szempont, amelyet megtanulhatunk szent királyunktól? Az első az, hogy a jó vezető mindig kész arra, hogy tanuljon a tényekből. A második, hogy szilárd alapra kell építeni. A legfőbb pedig, hogy a tevékenység értelmet kapjon, ez pedig csak Jézus Krisztuson keresztül valósulhat meg. Nélküle elképzelhetetlen lett volna az országalapítás, a jövőt is csak vele egységben lehet építeni, miként ezt megmutatta Szűz Mária Szent Istvánnak, s ahogy ezt Szent István megköveteli tőlünk.

A szentmise végén a hívek – a korábbi évek hagyományát követve – Szent István ereklyéjéhez járultak, hogy ily módon is kifejezzék tiszteletüket államalapítónk előtt. A szertartást kellemes hangulatú agapé követte a Szent István Ház pálmafákkal szegélyezett kertjében. A résztvevők a közös imádság és az ünneplés adta lelki javakkal gazdagodva léptek ki a magyar környezetből Róma utcáira, hogy követekként, saját életük példájával is tanúsítsák: jó Szent István örökségét hordozni.

(ie)









All the contents on this site are copyrighted ©.