Ima, Eucharisztia és másokért, a szegényekért dolgozni – javasolta a pápa az ázsiai fiataloknak

„Uram, jó, hogy itt vagyunk!” (Mt 17,4) Ferenc pápa emlékeztetett Péter szavaira, amelyeket a Tabor-hegyen mondott Jézus színeváltozásakor. Ebben a hatalmas gyülekezetben, amelyben jelen vannak egész Ázsia keresztény fiataljai, megérezzük Jézus megdicsőülését, aki jelen van Egyházában, amely minden nemzetet, nyelvet és népet magához ölel. Jézus jelen van a Szentlélek erejében, aki megújítja a dolgokat.

Köszönöm a szeretetteljes fogadtatást, a lelkesedéseteket, az örömteli dalokat, tanúságtételeiteket a hitről és különböző kultúráitok gyönyörű bemutatását és gazdagságát. A pápa továbbá megköszönte a három tanúságtevő fiatalnak, hogy megosztották reményeiket, problémáikat, aggodalmaikat.

Ahogy az Úr visszatükrözi dicsőségét a vértanúk hősies tanúságtételében, arra is vágyik, hogy dicsősége visszatükröződjön a ti életetekben és rajtatok keresztül megvilágosítsa e nagy kontinens életét. Krisztus arra hív benneteket, hogy azokat a dolgokat lássátok az életben, amelyek igazán számítanak. Azt kéri, hogy járjatok e világ útjain és kopogtassatok mások szívének ajtaján, és hívjátok őket, hogy fogadják be életükbe.

Az ázsiai fiatalok e nagy találkozója lehetővé teszi, hogy meglássuk: az Egyház arra kapott meghívást, hogy Isten örök tervében legyen és olyan világot építsen, amelyben mindenki békében és barátságban él együtt, legyőzve a korlátokat, felszámolva a megosztottságokat, elutasítva az erőszakot és az előítéletet. Az Egyház az egység csírája az egész emberi család számára. Krisztusban minden nemzet és nép az egységre kapott meghívást, amely nem pusztítja el a sokszínűséget, hanem elismeri, kibékíti és gazdagítja azt.

A világ lelkülete nagyon messze van ettől a felfogástól és tervtől! Az önzés, az ellenségeskedés és az igazságtalanság nemcsak körülöttünk, de saját szívünkben is él. Jelen vannak társadalmainkban a növekvő különbségek szegények és gazdagok között; a gazdagság, a hatalom és az élvezetek bálványimádásának jelei, amelyeket az emberek életükben nagy árat fizetve szereznek meg. Sokan, mégha nagy anyagi gazdagság is veszi körül őket, lelki szegénységtől, magánytól és néma elkeseredettségtől szenvednek. Úgy tűnik, mintha Istent eltüntették volna erről a horizontról. A lelki elsivatagosodás terjed az egész világon. A fiatalokat is sújtja, elrabolva tőlük a reményt és sok esetben az életet is.

Mégis ebbe a világba kell elmennetek, hogy hirdessétek a remény és Jézus Krisztus evangéliumát. Jézus Lelke új életet hozhat minden ember szívébe és átalakíthat minden helyzetet, még azokat is, amelyek láthatólag reménytelenek. Arra kaptatok meghívást, hogy ezt az üzenetet osszátok meg kortársaitokkal az iskolában, a munka világában, a családjaitokban, az egyetemen és közösségeitekben. Abból a tényből fakadóan, hogy Jézus feltámadt a halottak közül, tudjuk, hogy „örök életet adó igéi” vannak (János 6,68). Szavainak pedig hatalma van, hogy megérintsenek minden szívet, legyőzzék a rosszat a jóval, megváltoztassák és megváltsák a világot. A keresztség, a bérmálás, az Eucharisztia szentségén keresztül Jézus belépett szívünkbe, hogy tanúságtevőivé tegyen minket a világban.

Készen álltok, hogy „igent” mondjatok? Készen álltok? – fordult a Szentatya a fiatalokhoz, akik kórusban, lelkesen igennel válaszoltak. Fáradtak vagytok? Biztos, hogy nem? – folytatta a spontán párbeszédet a fiatalokkal. Egy kedves barátom tegnap azt mondta, hogy nem lehet a fiatalokhoz papírból beszélni. Spontánul, szívből kell hozzájuk szólni. De van egy nagy nehézség: rosszul beszélek angolul. Viszont ha van kedvetek, mondhatok néhány dolgot kötetlenül. A fiatalok lelkesen buzdították. Fáradtak vagytok? Folytathatom? De olaszul fogok beszélni – mondta, majd tolmácsához fordult, hogy fordítja-e a továbbiakat.

Mélyen megérintett, amit Marina, az egyik tanúságtevő mondott az életében levő konfliktusról – folytatta olaszul a Szentatya. Mit tegyen? A megszentelt, szerzetesi élet útján haladjon tovább vagy tanuljon, hogy még jobban képes legyen segíteni másokon. Ez egy látszólagos konfliktus, mert amikor az Úr szólít, mindig mások javának keresésére hív a szerzetesi vagy apa és anyaként a világi életben egyaránt. A cél azonban ugyanaz: imádni Istent és jót tenni másoknak. Mit tegyenek azok, akik Marinához hasonlóan felteszik ugyanazt a kérdést? Én is feltettem annak idején. Neked azonban nem kell választanod egyetlen utat sem. Az Úr, Jézus választja ki azt, te csak halld meg Őt és kérdezd meg: Uram, mit kell tennem?

Ez az az ima, amit egy fiatalnak el kell mondania: „Uram, mit kívánsz tőlem?” Imával és néhány igazi barát – világiak, papok, szerzetesnők, püspökök, pápák – tanácsával meg kell találni az utat, amit az Úr akar tőlünk. Most imádkozzuk együtt – buzdította a pápa a fiatalokat. A tolmácsot megkérte, hogy koreaiul ismételtesse el velük háromszor: „Uram, mit kívánsz, mit tegyek az életemben?” Majd biztosította őket, hogy az Úr meghallgatja imájukat. Ezek után elnézést kért és helyesbítette, hogy nem Marina, hanem Mai tette fel korábban a kérdést.

Ezt követően utalt egy másik témára, amelyet szintén Mai vetett fel: vértanúk, szentek, tanúságtevők. Mai fájdalommal és nosztalgiával említette, hogy hazájában Kambodzsában még nincsenek szentek, de reménykednek benne… Sok szent van – erősítette meg a pápa – csak az egyház még nem ismert el, nem avatott boldoggá és szentté közülük senkit. Megköszönte azonban Mainak az említést és megígérte, hogy amikor visszatér Rómába, beszélni fog az ezekkel megbízott személlyel, Angelóval [Angelo Amato bíborossal, a Szentté avatási Kongregáció prefektusával], hogy végezzen kutatást előmozdításuk ügyében.

Itt az idő, hogy befejezzük – jegyezte meg rögtönzött beszédéban a pápa. Fáradtak vagytok? Egy kicsit folytathatjuk még? A fiatalok lelkesen válaszoltak, hogy igen.

Ekkor Ferenc pápa Marinára, a három közül a másik tanúságtevő kérdésére tért át. Felidézte, hogy két kérdést tett fel, amelyek valójában két elmélkedést és egy kérdést jelentenek a boldogságról. Idézte Marinát, hogy a boldogság nem megvásárolható, és amikor veszel egy kis boldogságot, észreveszed, hogy az eltűnik. Nem tartós az a boldogság, amit meg lehet venni. Csak a szeretet boldogsága marad meg.

A szeretet útja egyszerű: szeresd Istent és embertársadat, testvéredet, azt, aki a közeledben van, azt, akinek szüksége van szeretetre és sok mindenre. Majd a pápa feltett egy képzeletbeli kérdést: „De atya, honnan tudom, hogy szeretem Istent?”. Egyszerű, ha szereted embertársadat és nem gyűlölsz, ha nincs gyűlölet a szívedben, akkor szereted Istent. Ez a biztos bizonyíték – mutatott rá Ferenc pápa.

Majd folytatta, Marina feltett egy fájdalmas kérdést, amiért köszönetet mondok: a két Korea testvéreinek megosztottságára vonatkozott. Csak egy Korea van, de az megosztott, egy megosztott család. Ez fájdalmas… - állapította meg. Hogyan segítsünk, hogy ez a család egyesüljön? – kérdezte, majd két dologra hívta fel a figyelmet: az első a tanács, a második a remény.

A tanács az, hogy imádkozzunk északi testvéreinkért. „Uram, egy család vagyunk, segíts hozzá az egységhez. Te megteheted, hogy ne legyenek győztesek és vesztesek, csak egy család és, hogy csak testvérek legyenek.” Majd arra hívta a fiatalokat, hogy imádkozzanak együtt csendben a két Korea egységéért. Néma csendben mindenki csatlakozott a pápa fohászához.

Ezt követően a Szentatya a reményről szólt. Mi a remény? Sokféle remény van, de van egy szép köztük: Korea egy, egy család. Egy nyelvet beszéltek. Amikor József testvérei Egyiptomba mentek, hogy ennivalót vegyenek, mert éhesek voltak, volt pénzük, csak étkük nem. Ennivalót mentek venni és egy testvérre találtak. Miért? Mert József észrevette, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik. Gondoljatok északi testvéreitekre – tanította a fiatalokat a pápa. Ők is ugyanazt a nyelvet beszélik és amikor egy családban egy nyelvet beszélnek, ott jelen van az emberi remény is.

Korábban a találkozó elején láttunk egy szép műsort a tékozló fiúról, aki elmegy, elpazarolja minden pénzét, megcsalja apját, családját, mindenkit. Egyszer csak szükségből, de nagyon szégyenkezve úgy dönt, hogy visszatér. Azon gondolkodott, hogyan kérjen bocsánatot atyjától. Arra gondolta: „Atyám, vétkeztem, sok rosszat tettem, de csak alkalmazottad, nem fiad szeretnék lenni.” Az Evangélium arról beszél, hogy az atya már távolról meglátta. Miért? Mert minden nap felment a teraszra, hogy megnézze, hazatér-e fia. És megölelte: nem hagyta beszélni, hogy elmondja beszédét vagy, hogy bocsánatot kérjen, hanem megünnepelte. Ünnepet rendezett. Ezt az ünnepet szereti Isten: amikor hazatérünk, visszatérünk Hozzá. „De atya, én vétkes vagyok?” „Így is vár téged! Ünnepet rendez!” – válaszolt a képzeletbeli párbeszédben a pápa. Jézus mondja ugyanis, hogy az égben több ünnepet rendeznek egy hazatérő bűnösnek, mint száz igaznak, aki otthon maradt – emlékeztetett.

Egyikünk sem tudja, mi vár ránk az életben. És ti, fiatalok felteszitek a kérdést: De mi vár engem? Tehetünk csúnya, nagyon csúnya dolgokat, de nem szabad kétségbe esni. Az Atya mindig vár bennünket! Térjetek vissza! – ismételte többször, hogy nyomatékosítsa. Térjetek haza, mert az Atya vár benneteket. A papokhoz fordulva a pápa azt kérte, hogy öleljék meg a bűnösöket és legyenek irgalmasak.

Ezt jó hallani, engem boldoggá tesz – vallotta meg a pápa –, mert Isten sosem fárad bele, hogy megbocsásson, hogy várjon bennünket.

Írtam három javaslatot számotokra, de kötetlenül beszéltem róluk: ima, Eucharisztia és másokért, a szegényekért dolgozni – zárta rögtönzött beszédét Ferenc pápa.

(sv)