A szeretet hullámhosszán - a család-szinódus elé – P. Szabó Ferenc SJ sorozata
5. rész: Boldogságkeresés
és szexualitás
Mostani előadásom címét Christopher West tavasszal magyarul
is megjelent, a test teológiájáról szóló könyve címétől kölcsönöztem.
Christopher
West nős ember, öt gyermek apja, népszerű amerikai morálteológus, neves előadó, világiaknak
és szeminaristáknak is a II. János Pál nevéhez fűződő test teológiáját teszi hozzáférhetővé
széles hallgatóság számára. Boldog családi életet él feleségével és öt gyermekével.
Eszmélődéseiben nemcsak II. János Pálra, hanem XVI. Benedek - előző alkalommal általam
is idézett - első enciklikájára (Az Isten szeretet) is gyakran hivatkozik.
A
könyv a vágyról, vágyakozásról szól: a szexualitásban, éroszban testet öltő vágyakozásról,
a Végtelen szomjazásáról, a szerelemben és a szexuális kapcsolatban feszülő boldogságkeresésről.
„Istennek a férfiakként és nőkként élvezett boldogságunkért alkotott tervéről.” Tehát
örök rendeltetésünkről.
Ebben a távlatban - az örök célra irányítani vég nélküli
vágyakozásunkban - világítja meg a helyesen értett szexuális erkölcsöt. A szerző saját
tapasztalatán túl elsősorban a Szentírásból és keresztény misztikusok írásaiból merít,
főleg pedig – mint említettem - II. János Pálnak „A test teológiája” c. eszmélődéseiből,
illetve Karol Wojtyła: Szerelem és felelősség c. merész könyvéből.
Mielőtt
továbbmennék, megjegyzem: néhány évtized óta a szakirodalom a vágy (désir), vágyakozás
fogalmát használja, amikor a szexuális életről beszél. A „vágy/vágyakozás kifejezés
idealista eredetű: a csillag felé sóvárgás, várni valamit a csillagoktól. Itt vágyakozás
a szerelemre, egyesülésre, a kölcsönös önajándékozásra. De a szerelmi vágyban ott
van az ösztönös (meg)kívánás, tehát valami állatias is: a hím kívánja a nőstényt és
fordítva. Isten kezdetben így teremtette az embert férfinak és nőnek, akik egy test
lesznek, biztosítják a faj fenntartását. (Ter 2, 24) Ugyanakkor emberi szinten a szexualitás
túlszárnyalja a fajfenntartás biztosítását.
II. János Pál írja (Familiaris
consortio, 1881, § 11): „A fizikai önátadás hazugság lenne, ha nem lenne a teljes
személyes önátadás jele és gyümölcse.” Az Éroszban benne van a sóvárgás a végtelenre.
West írja: „Az emberi szexualitás végső irányultsága az emberi szív sóvárgása a végtelenre.
Ezért az emberi szexualitás az örökkévalóság jele.” (Lorenzo Albacete, fizikusból
lett katolikus pap, idézi West, 23) És még ugyanott idézi Karol Wojtyłát: „Sok-sok
gyengédségre van szükség a házasságban, ebben az életközösségben, ahol nemcsak a testnek
van szüksége a testre, hanem főleg egy emberi lénynek egy másik emberi lényre. (…)
Az érdektelen gyengédség megmentheti a szerelmet különféle veszedelmektől, amelyek
az érzékiség önzéséből és a élvezethajhászásból fakadnak.”
Most még idézem
Jean Guitton katolikus filozófus (VI. Pál hajdani barátja) mélyre ható szavait a házassági
szerelemről és hűségről: „Az igaz, hogy a házasság a szerelem eredménye, de még igazabb,
hogy a szerelem a házasság gyümölcse. A szerelem művészete egyáltalán nem a gyönyör
receptjeinek összessége, ahogy ezt Ovidius, Catullus és a szabadosság mai szóvivői
gondolják, hanem az a tudomány, amely megőrzi és növeli egy hosszú emberi élet folyamán
az ifjúság annyira illanó szerelmét. Mert a szerelem, mint minden normális érzelem
– a mély azonosság ellenére is, amelyet a hűségeskü fejez ki – állandó átalakuláson
megy át.”
A férfi és a nő kizárólagos, felbonthatatlan és termékeny testi-lelki
kapcsolatát a Teremtő akarta. (Ter 2, 24), Krisztus pedig e nagy titkot az Ő és az
Egyház misztikus kapcsolatához hasonlította (Ef 5, 21- 32; vö. Mk 10, 6-12; 1Kor 7,
10-11). Krisztus nagy méltóságra emelte a szerelmet a házasságban: a testi kapcsolat
a kegyelmet közvetítő jel a házasság szentségében. (Vö. Gaudium et spes, 48-49)
A
házasfelek együttműködnek a Teremtővel, részt vesznek a teremtés művében, amikor új
emberi lényeknek adnak életet.
Megtartóztatás/szüzesség - keresztény lelkiség
– misztika
A szerelem/házasság keresztény szemlélete után röviden szólnunk
kell egy másik állapotról: a cölibátusról, amelyre a katolikus papok vállalkoznak,
illetve az Isten országáért vállalt szüzességről, amelyre a szerzetesek fogadalmat
tesznek - a szegénységre és az engedelmességre szóló elkötelezettség mellett.
A
megtartóztatás (szüzesség, tisztaság) gyanús a mai szekularizált, materialista társadalomban,
a cölibátust szabadon választókat is egyenesen a neurózis mezejére utalják. Másrészt
bizonyos lelkiségi hagyományokban (így pl. keresztény szerzetességben) egészen különleges
státust adtak az önként vállalt szüzességnek. A IV. század egyházatyáinál elszaporodtak
a szüzességet magasztaló művek.
A különböző filozófiai és vallási áramlatok
(judaizmus, iszlám, buddhizmus) különbözőképpen értékelik a cölibátust. A római katolikus
egyház - a latin szertartásban - papszentelés feltételének tartja a cölibátust. (A
görög-katolikusok nős férfiakat is szentelnek.) Egyes férfiak és nők szerzetesi fogadalommal
is elkötelezik magukat az Isten országáért vállalt szüzességre. Természetesen valaki
más indítóokokból is lemondhat a házasságról és a szexuális életről.
A keresztény
lelkiség képviselői, amikor lelki/misztikus tapasztalataikról beszámoltak, a szerelem,
sőt az erotizmus nyelvezetétől kölcsönözték a szavakat és metaforákat. Ez a szimbolizmus
főleg az ószövetségi Énekek énekére megy vissza. De a próféták is alkalmazzák Isten
és Izrael kapcsolatára, a választott nép hűtlenségének ostorozásakor. Az Újszövetség
pedig – láttuk - Krisztus és az Egyház szeretetegységét érzékelteti vele, vagy az
isteni Ige és az emberi természet egyesülését a Megtestesülésben.
Órigenész
(III. század) az Énekek énekét kommentálva az Ige és a lélek, vagy az Ige és az egész
Egyház egységét fejtette ki. Később is továbbél az Egyház lelkiségi hagyományában
a jegyesi misztika nyelvezete. Gondoljunk itt Avilai Szent Teréz írásaira, vagy Keresztes
Szent János költeményeire.
Chistopher West professzor írja: „A szentek több
kommentárt írtak az Énekek éneké-hez, ehhez a szégyenérzet nélküli erotikus költeményhez,
mint a Biblia bármely másik könyvéhez. Többet, mint az evangéliumokhoz. Többet, mint
Szent Pál összes leveléhez. Miért? (…) Ha az evangéliumok ’az összes szent könyvek
szívét alkotják’ (KEK, 125, 139), akkor a misztikusok az Énekek énekére, mint a ’bibliai
hit lényegére’ (XVI. Benedek, Az Isten szeretet, 10) mutatnak rá. Itt férhetünk hozzá
nagyon különleges módon az ’örök nektárhoz’, és ízlelhetjük meg azt. Itt csatlakozhatunk
az isteni esküvői ünnephez, a szerelmi lakomához. Itt adhatjuk át magunkat a sóvárgott
elragadtatásnak és gyönyörűségnek.” (Christopher West, Boldogságkeresés és szexualitás.
A test teológiája. Kairosz, Bp., 2014, 52-53)
Keresztény szempontból tekintve
a nemek szexuális kapcsolatában nemcsak adottságról van szó, hanem feladatról is,
amelynek megvalósításában a biológiai adottságok (hormonok), az érzelmi töltések,
az erotikus vágyakozás alakításában fontos szerepe van az akaratnak. Xavier Thévenot
írja a Lelkiség szótárában (Dictionnaire de Spiritualité, a „szexualitás” szócikkben:
„Az
akaratnak van bizonyos hatalma a fantazmák, tekintetek, gesztusok, érzelmek, magatartások
felett, de – ellentétben azzal, amit számos lelki író el akar hitetni – nincs teljes
hatalma! A szexualitás annyira begyökeresedett az alany fejlődésébe, és annyira a
kondicionálja az adott kulturális környezet, aszerint, hogy miként tekinti a testet,
férfi és a nő kapcsolatát, hogy az akarat bizonyos korlátokba ütközik (a szexuális
vágy) követeléseivel szemben. Számolni kell tehát több személynél bizonyos szexuális
regresszióval vagy olyan ellenállhatatlan vonzalommal, ami ellenkezik az Evangélium
követelményeivel, és néha azt a benyomást kelti, hogy a személy lelki küzdelme megbukott.
Feledni ezt a tényt azzal a kockázattal jár, hogy az alanyt szinte a megszállottságig
menő beteges aszketikus küzdelembe vetjük. Sőt még talán a reménytelen beletörődés
magatartásába hajszoljuk, feledve azt, hogy az életszentség nem esik szükségszerűen
egybe a kényszergondolatok és kényszercselekvések (pulziók) fölötti teljes önuralommal,
hanem a személy a küzdelemben a Lélekre hagyatkozva igyekszik kiegyensúlyozottan integrálni
a pulziókat, elismerve az akarat gyengeségét a szexuális vágyakkal szemben, vagyis
teljesen tudatosítva az emberi végességet.”
A szexualitás fentebb említett
misztérium-jellege - a vallások tanúsága szerint - az istenivel kapcsolatos. Ezért
a keresztény lelkiség rámutat az emberi szexualitás és Isten megtapasztalása közti
kapcsolat kétértelműségére. E kapcsolatok gyakran tévedéshez, sőt perverzióhoz is
vezettek; egyrészt azért, mert összekeverték Istent és a szexet, vagy ellenkezőleg:
teljesen szembe állították őket egymással.
Másrészt az érosz, az igazi szerelem
elemzésével jelentős teológiai reflexiók születtek a Szeretet-Isten létére és cselekvésére
vonatkozóan, illetve a Szeretet-Isten teológiája megengedte, hogy az emberi szerelemből
kiindulva közelítsék meg e misztériumot.