A Jézus Társasága visszaállításának második centenáriuma - cikkismertetés
Augusztus 7-én emlékeznek a jezsuiták a Jézus Társasága visszaállításának második
centenáriumára. A rendet VII. Piusz pápa állította vissza 1814-ben „Sollicitudo omnium
ecclesiarum” k. bullájával.
A Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat most
megjelenő számában P. Benjamín González Buelta emlékezik egy tanulmánnyal, melynek
címe: „A Jézus Társasága visszaállításának bölcseleti olvasata.” (A SIR olasz katolikus
hírügynökség összefoglalója alapján készült ez az ismertetés.)
A jezsuita rendet
XIV. Kelemen pápa oszlatta fel 1773-ban. A szerző bölcseleti olvasatát adja annak,
amit a rend közel negyven évig tartó feloszlatása jelentett a szerzetesek számára.
Azokat az éveket nem lehet megmagyarázni egyszerűen az igazságosság, a panaszkodás
és a veszteség nyelvezetével. Ez nem tartaná tiszteletben Isten működését, továbbá
azt a sugallatot és újdonságot sem, amelyet az Úr felkínál nekünk minden megnyeséssel.
González atya szavai szerint ma is a metszés idejét éljük. Innen ered a kérdés
hogyan nézzünk szembe kreatív módon a hit szolgálatát érintő kihívásokkal, és hogyan
terjesszük az igazságot olyan kulturális környezetben, amely globalizálja a csábításokat
és a felületességet. A kulcskifejezések tehát a kreativitás és a hűség. A jezsuita
rend feloszlatása és visszaállítása nagy példát szolgáltat arra, hogy a hűség alkotószellemében
vállalni tudjuk a megnyesettség jelenlegi időszakát személyes és intézményes szinten.
Mindezt a mai valóság egzisztenciális határvonalain, amelyben Isten népe mellett vagyunk,
mely népet még kegyetlenebbül megnyesték, mint minket, amely megcsonkítva és feltámadva
halad előre, amint az Jézussal történt.
A feloszlatás és a visszaállítás kegyelmi
adományaink középpontjába állítanak bennünket – írja González atya a Civiltà Cattolica
jezsuita lelkiségi-kulturális folyóiratban. Ez a karizma egyidejűleg bensőséges és
történelmi, teremtő és húsvéti jellegű, hűség a pápához és hűség Isten országa jövőjéhez.
A tanulmány írója elismeri, hogy a rend feloszlatása megszakította a kétségkívül színvonalas
kulturális, nevelői és lelkipásztori tevékenységet, ugyanakkor megszüntette a gőg
és fensőbb rendűség kifejeződéseit is.
A jezsuitáknak el kellett viselniük
a kifosztottságot, sokan meghaltak vagy eszüket veszítették a kegyetlen börtönökben,
ám engedelmességük általános csodálatot váltott ki. Sárba taposva, társadalmilag megsemmisítve
és vallási szempontból is elítélve, leszállva a halálba, a Társaság találkozott az
Atyával, aki befogad minden áldozatot és fájdalma Isten fájdalmává alakult át, aki
a Szeretet.
A Szeretet pedig átalakítja a fájdalmat és a halálból új élet
születik. A rend visszaállításának előkészítése a csöndhöz való hűség és a szentignáci
karizma jegyében történt és a Társaság szíve megtisztulva került ki az eseményekből.
A Társaság nagy személyiségeket formált, akik a Zsinat előkészítői voltak.
González atya megfogalmazása szerint „a történelemben Isten csöndjének ideje, amikor
győz a rossz és Isten látszólag tétlen, miközben a hóhérok ünnepelnek, a szolga pedig
ajkát harapdálja, valójában az új kihordásának ideje, melynek fejlődését Isten diszkréciója
védelmezi az ellenségektől” – írja a Civiltà Cattolica c. jezsuita folyóiratban P.
González Buelta.