2014-07-31 16:28:47

A katolikus egyház Koreában – Ferenc pápa apostoli látogatására készülve


Mint már arról hírt adtunk, Ferenc pápa, elfogadva a koreai elnök és a püspökök meghívását, augusztus 14-e és 18-a között apostoli utazást tesz a Koreai Köztársaságban a VI. Ázsiai Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából, amelyre a Daejeon-i egyházmegyében kerül sor.

A katolikus egyház Koreában viszonylag fiatal. Története több mint 200 évre tekint vissza, amikor fiatal értelmiségiek egy csoportja megismerkedett a katolicizmussal. Miközben a nyugati irodalmat tanulmányozták, új eszmét kerestek, hogy megváltoztassák az akkori koreai társadalmat. Kutatásuk kezdetben pusztán kíváncsiság volt egy új elmélettel szemben, azonban Isten kegyelméből apránként hitté változott, ahogyan a fiatal tudósok előrehaladtak tanulmányaikban, azokat újra és újra átgondolták, átélték.

A katolikus tanítást főleg könyvek révén ismerték meg, egyedül tanultak, vezetők nélkül. Miután megértették a keresztség jelentőségét, egy társukat Pekingbe küldték, hogy ott felvegye a keresztség szentségét. Yi Seung-hun volt az első koreai, aki megkeresztelkedett. 1756-tól 1801-ig élt. Ő volt egyben a koreai katolikus egyház egyik megalapítója. 1783-ban utazott Pekingbe édesapjával, aki tagja volt egy Kínába tartó diplomáciai küldöttségnek. Yi Seung-hun a katekizmust jezsuita misszionáriusoktól tanulta meg, a keresztség szentségét P. Jean-Joseph de Grammont szolgáltatta ki számára.

Egy évvel később az első koreai keresztény visszatért hazájába és magával vitt számos katolikus kiadványt. Néhány társának mesterévé vált és többek között megkeresztelte Jung Yak-yong-ot is, aki ismert tagja volt az ún. Silhak reform mozgalomnak, amely a konfucianizmus tanaira épült.

1794-ben a fiatal keresztények közül néhányat halálra ítéltek, mert megszervezték egy kínai atya koreai utazását. Ugyanezért a tettért Yi-Seung-hun-t is száműzték egy távoli vidékre. Később halálra ítélték és 1801-ben Szöul börtönében kivégezték.

A koreai egyházat tehát erőteljesen üldözték megalakulásakor, mivel az akkor uralkodó hivatalos államvallás a konfucianizmus volt. Az üldöztetés mintegy 100 éven át tartott, és több mint 10 ezer vértanú halálát okozta. A vallásszabadság csak 1886-ban köszöntött be az országba, amikor Korea és Franciaország megegyezést kötöttek egymással. Ez a szabadság azonban nem tartott sokáig, mert 1910-ben az országot Japán rohanta le és 35 éven át tartotta uralma alatt, erőteljes nyomást gyakorolva a koreai helyi egyházra. Korea 1945-ben, a II. világháború befejezésekor nyerte el függetlenségét.

A függetlenség által elnyert szabadságnak azonban szomorú következménye lett, hogy az országot, az USA és a Szovjetunió döntése alapján két részre osztották: Északra és Délre. A nép megosztottsága nagymértékben befolyásolta a koreai egyház sorsát. Amikor az országot kettéosztották, Délen kb. 100 ezer katolikus élt, a plébániák száma 100 körül volt, miközben Észak-Koreában 55 ezer katolikus élt 50 plébániához kapcsolódva.

A kommunista rezsim északon kezdettől fogva minden erejével szembe szállt az egyházzal. Ma semmit sem tudunk annak a 166 papnak és szerzetesnek a sorsáról, akik akkor Északon éltek, nem tudjuk, hogy élnek-e még. Észak-Koreában egyetlen plébánia sincs, nincsenek papok és nincsenek szerzetesnők. Azt sem lehet tudni, hogy mennyi a katolikusok száma, egyesek szerint ezren, mások szerint háromezren vannak. Az észak-koreai egyház tehát a „csönd” egyházává vált. Eközben Dél-Korea helyi egyháza tovább fejlődik, a harmadik helyet foglalja el Délkelet-Ázsiában a Fülöp-szigetek és Vietnam után.

A 2013-as adatok szerint Dél-Koreában a katolikusok a több mint 52 milliós lakosságnak 10,4%-át teszik ki, vagyis 5 millió 442.996-an vannak. Az utóbbi évtizedben számuk növekedett. A hívek nagy többsége 50 és 54 év között van, a fiatalok 8,5%-ot tesznek ki.

Az országban 1.668 plébánia és 791 missziós központ működik.
2013-ban több mint 118 ezer koreait kereszteltek meg. Az évi átlag 100 ezer körül mozog. A megkeresztelkedettek 73,3%-a felnőtt.

Csökken azonban a vasárnapi szentmisén résztvevők, valamint a templomi esküvők száma.

A helyi egyházban két bíboros, 36 püspök és 4.865 pap szolgál, ez utóbbiak közül mindössze 170-en külföldiek.

Az országban 46 férfi és 119 női szerzetesrend van jelen. 2012 óta nyolc új női kongregáció kezdte meg működését Dél-Koreában.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.