2014-07-23 15:53:33

Francia vallási vezetők a közel-keleti konfliktus manipulálása ellen


Mialatt folytatódnak az összecsapások a Hamász és az izraeli hadsereg között a Gázai övezetben, a franciaországi vallási vezetők konferenciája (CRCF) nyomatékos felhívást intézett a közel-keleti békéért, valamint az izraeli-palesztin konfliktus bármiféle manipulációja ellen.

A háború drámai elharapódzása feszültséget idézett elő Franciaországban is, ahol ezekben a napokban néhány tüntetés elfajult és összecsapásokra került sor a rendőrséggel, illetve támadást intéztek a párizsi zsidó közösség ellen. A konferenciát alkotó keresztény, iszlám, zsidó és buddhista vallási vezetők határozottan elítélik ezt a szélsőséges reakciót hétfőn közzétett nyilatkozatukban.

Visszautasítják az egy bizonyos politikai vagy vallási hovatartozáshoz való csatlakozást, majd az igazságosság és a béke helyreállítását kérik a térségben. Mindenkit arra szólítanak, hogy imádkozzék a békéért az összes jóakaratú emberrel együtt.

A dokumentum aláírói között van a francia püspöki konferencia elnöke, Georges Pontier érsek, aki arra szólította a francia katolikusokat, hogy a július 27-i vasárnapi szentmisén imádkozzanak a békéért a Szentföld és a világ minden háborús övezete számára.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.