2014-07-22 15:17:49

Az Iszlám Konferencia Szervezete elítéli a moszuli keresztények elűzését


A moszuli keresztények kitelepítése megengedhetetlen bűntény. Az elkövetett atrocitásoknak és a folyamatban lévő gyakorlatoknak semmi közük sincs az iszlámhoz, a toleranciára és az együttélésre vonatkozó alapelveihez – az Iszlám (Együttműködési) Konferencia Szervezete erőteljes szavakkal ítéli el az Iszlám Állam szunnita felkelőinek erőszakát.

Az 57 muzulmán országot tömörítő csoport nevében kiadott közleményben, amelyet a MISNA nemzetközi missziós hírügynökség is közzétett, a szervezet szaúd-arábiai főtitkára, Iyad Madani utasította a tagállamokat, hogy nyújtsanak humanitárius segítséget a kitelepített személyeknek, amíg arra várnak, hogy visszatérhessenek otthonaikba.

A radikális Iszlám Állam, amely kalifátust hozott létre Irak északi és Szíria keleti részén, hetek óta figyelmezteti Moszul keresztényeit: térjenek át az iszlám vallásra, vagy fizessenek adót, ellenkező esetben halálbüntetés vár rájuk, ha nem hagyják el Ninive székhelyét.

Az ENSZ által közzétett statisztika szerint a szunnita fegyveresek január óta Irakban 5576 polgári személyt öltek meg, ezek közül 2400-at júniusban. 11.662 a harcokban megsebesültek száma.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.