2014-07-16 15:18:01

„A migránsok gyakran Krisztus szenvedő arcát tükrözik” – Pietro Parolin bíboros államtitkár homíliája a mexikói Guadalupe kegyhelyen


Parolin bíboros július 14-én és 15-én Mexikóvárosban részt vett és felszólalt egy szemináriumon, amely a migráció kérdésével foglalkozott. Kedden a főpásztor szentmisét mutatott be a Gaudalupe-i Szűzanya kegyhelyén. Ebben többek között hangsúlyozta:
„Tanuljuk meg a Szűzanyától, hogy hogyan kövessük Jézust, mind a kellemes pillanatokban, mind pedig a megpróbáltatások idején”. Parolin bíboros szentbeszédének középpontjában Mária állt, aki sietve felkeresi unokatestvérét, Erzsébetet. Ugyanígy Juan Diego indián bennszülött is siet a ferences püspökhöz, virágokkal teli, agávé szálakból készített köntösében. A tilmának nevezett szövetre csodálatos módon rányomódott és azóta is látható a Guadalupe-i Szűzanya képmása. „Imádkozzunk Máriához, hogy ajándékozza nekünk Krisztust és fogadjuk el szívünkben Isten akaratát” – buzdított a vatikáni bíboros államtitkár.

Az egyház megtanulta Máriától, hogy a hiteles evangelizáció az Úr nagyságának hirdetése. Mária példájában láthatjuk, hogy az egyház, az evangélium világosságával, hogyan válik jelenvalóvá a népek életében, a szociális, gazdasági és politikai átalakulásokban. A Guadalupe-i Szűzanya a zarándok egyház példaképe: nem önmagát keresi, hanem együtt halad népével, nem marad távol kihívásaitól, terveitől, szenvedéseitől és reményeitől.

A bíboros emlékeztette a püspököket: elkötelezettségük, hogy megújítsák a nemzet életét, a különböző társadalmi rétegek közötti párbeszédet, jó alkalom arra, hogy emlékeztessenek a keresztény értékekre és gyökerekre. Olyan szolidáris társadalmat építsenek, amelynek alapja a találkozás kultúrája, az emberi élet maradéktalan tisztelete, a kölcsönös megértés elősegítése. A bíboros arra kérte a híveket, hogy imáikban külön fohászkodjanak Mária közbenjárásáért a bevándorlók érdekében. „Miközben egyre jobban megnyílnak a határok a kereskedelem, a pénz, az új technológiák előtt, a személyek számos megszorítást, visszaélést, kizsákmányolást szenvednek el és továbbra is könnyen sebezhető helyzetben élnek” – fejtette ki a bíboros.

Az elvándorlók napjainkban gyakran Krisztus szenvedő arcát tükrözik, amely megindítja Anyja, Mária szívét – fejezte be guadalupe-i homíliáját Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.