2014-07-05 12:00:34

A szeretetről való tanúságtétel az evangelizálás legfőbb útja – Ferenc pápa homíliája a campobassói szentmisén


RealAudioMP3 A szeretet mindennapi szolgálatának megélésére buzdította a híveket a Szentatya szombaton délelőtt a dél-olasz városban bemutatott szentmisén, amelyen mintegy 21 ezer hívő vett részt. A szertartásra Campobasso egy volt stadionjában került sor, ahol az oltárt egy zöld bambusznáddal, olajfákkal és növényekkel bekerített emelvényen állították föl, mintegy emlékeztetve a pásztor kunyhójára, aki a bibliai Jó Pásztor nyomán tereli a hívek nyáját.

„A bölcsesség kiszabadította szolgáit a bajokból” (Bölcs 10,9) - Az első olvasmányból kiindulva Ferenc pápa az isteni bölcsességről elmélkedett, amely megszabadítja a gonosztól és az elnyomástól mindazokat, akik az Urat szolgálják. Az egyház életének két alapvető mozzanata tehát ez: a nép, amely Istent szolgálja, és a nép, amely az általa ajándékozott szabadságban él.
Mária iskolájában az egyház megtanulja, hogy nap mint nap az Úr szolgálója legyen, készen álljon arra, hogy segítse a rászorulókat, szeretettel forduljon a kicsinyek és a kitaszítottak felé. De a szeretet gyakorlására mindannyian hivatottak vagyunk a mindennapokban, a családban, a plébánián, a munkahelyen, a szomszédokkal.

Ez a hétköznapi szeretetszolgálat. A szeretetről való tanúságtétel az evangelizálás legfőbb útja. Ebben az egyház mindig elöl járt már a kezdetektől fogva, amikor a keresztény közösség igyekezett elterjeszteni a társadalomban azt a lelki többletet, amely lehetővé teszi, hogy távolabbra tekintsünk és reméljünk.

A pápa arra bátorította a campobassói egyházmegye híveit, papságát és szerzetesközösségeit, hogy folytassák nagylelkű szolgálatukat a szolidaritás kultúrájának elterjesztéséért. Mindenki részéről erőfeszítést és bátorságot igényel az anyagi és lelki téren jelentkező sok nehézség, mint amilyen a munkanélküliség.

A munka olyan kihívás, ami főként az intézmények, a befektetők és a pénzügyi világ felelősségi körébe tartozik. Az emberi személy méltóságát kell minden távlat és cselekedet középpontjába helyezni. Minden más érdek, bármily jogos is, másodlagos. Az emberi méltóság áll a középpontban. Hogy miért? Mert Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve – magyarázta a pápa.

Az egyház tehát az a nép, amely Istent szolgálja. Ezért a nép megtapasztalja felszabadulását és megéli azt a szabadságot, amelyet Isten ajándékoz neki. A valódi szabadságot mindig Isten adja meg. Megszabadít először is a bűntől, az önzés minden formájától: az önátadás szabadságát adja nekünk, amelyet a názáreti Mária nyomán örömmel teszünk a rászoruló testvérünkért. Ez Isten szabadsága, amely a szeretetben valósul meg. Ezt a szabadságot ajándékozta nekünk Isten, és ezt nem szabad elveszítenünk: hogy imádjuk Istent, szolgáljuk Őt és testvéreinket – fűzte hozzá szabadon Ferenc pápa.

Ezt a szabadságot Isten kegyelmével megtapasztaljuk a keresztény közösségben, amikor egymás szolgálatába állítjuk magunkat. Az Úr ilyenkor megszabadít az ambícióktól és a vetélkedéstől, amely aláássa az egységet és a közösséget. Megszabadít a bizalmatlanságtól, a szomorúságtól, a félelemtől, a belső űrtől, az elszigeteltségtől, az elmulasztott lehetőségek visszasírásától, a panaszkodástól. Közösségeinkben is jelen vannak a negatív megnyilvánulások, amelyek az embereket énközpontúvá teszik, akik a védekezésre és nem önmaguk átadására összpontosítanak. De Krisztus megszabadít ettől a szürke léttől. Ezért az Úr tanítványai, bár gyengék és bűnösek, arra hivatottak, hogy örömmel és bátran éljék meg hitüket, szeretetközösségben Istennel és testvéreikkel, és így megerősödve nézzenek szembe az élet fáradalmaival és megpróbáltatásaival.

Ferenc pápa végül a Szabadító Szűzanyaként tisztelt Szűz Mária oltalmába ajánlotta a campobassói híveket. A Szűzanya kísérje, segítse, vigasztalja őket és adjon nekik békét és örömet.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.