2014-06-29 12:39:32

24 érsek-metropolita kapott palliumot Ferenc pápától Péter Pál ünnepén Rómában


RealAudioMP3 Ferenc pápa június 29-én vasárnap, Péter és Pál vértanú apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepén délelőtt fél tíz órai kezdettel szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában. A szentmisén jelen volt a konstantinápolyi pátriárkátus küldöttsége Joannisz pergamoni metropolita vezetésével.

A szertartás kezdetén mutatták be a Szentatyának az új metropolita érsekeket, akik az elmúlt egy év során nyerték el érseki kinevezésüket. Összesen 24 új érsek metropolitáról van szó, akik közül hárman – akadályoztatásuk miatt - nem tudtak eljönni a mostani ünnepre. Az új metropolita érsekek az egész katolikus egyházat képviselik, hiszen Olaszország és Brazília két-két érsekén kívül a többiek más és más országból érkeztek.

A bemutatás után az új érsekek esküt tettek a következő szöveggel: „Én, N.N. érsek-metropolita esküszöm, hogy mindig hűséges leszek Szent Péter apostolhoz, a Római Szent Apostoli Egyházhoz, és hozzád, Szentatya, valamint törvényes utódaidhoz. Isten engem úgy segítsen!” Az eskütétel után a pápa megáldotta a palliumokat, majd az új érsekek nyakába helyezte.

A pallium kézzel szőtt fehér gyapjúsál, melyet középen kettéhasítva nyakba akasztanak. Hat ráhímzett fekete selyemkereszt az Üdvözítő sebeire utal. A pallium a jó pásztor alakját idézi fel, aki vállára veszi az elveszett bárányt. Jogi értelemben a pallium a Péter utód, a római pápa iránti joghatósági engedelmesség látható kifejezése.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.