2014-06-23 17:16:00

„Szeressük egymást mérték nélkül. A kínzás halálos bűn!” – Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádsága


Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala imádság előtt mondott beszédében az Úrnap jelentőségéről beszélt. „Az egyházi közösség az Eucharisztia köré gyülekezik, hogy imádja a legdrágább kincsét, melyet Jézus hagyott ránk. A kafarnaumi zsinagógában tartott beszédében Jézus az „Élet kenyerének” nevezi önmagát: „Aki eszi ezt a kenyeret, örökké élni fog és a kenyér, amit adok, az én testem a világ életéért” (Jn 6,51). Jézus hangsúlyozza, hogy nem azért jött, hogy valamit adjon, hanem hogy önmagát adja, az életét, mint táplálékot azok számára, akik hisznek benne. Az Úrral való közösségünk arra kötelez bennünket, a tanítványait, hogy kövessük őt, fogadjuk magunkba az életét a magatartásunkkal, a másokért megtört kenyérrel, miként a Mester maga megtörte a kenyeret, ami valójában az ő teste. Nekünk azonban a testvéreink felé tett nagylelkű gesztusaink mutatják meg a mások számára megtört kenyér magatartását” – mondta a pápa. „Valahányszor részt veszünk a szentmisében és Krisztus Testét vesszük magunkhoz, Jézus és a Szentlélek jelenléte működik bennünk, formálja a szívünket, benső magatartást alakít ki, amelyek az evangélium szerinti életformában fejeződnek ki. Mindenekelőtt az Isten Szava iránti engedelmesség, aztán a testvériség közöttünk, a reményt nyújtás képessége a bizalmat vesztetteknek, és a kirekesztettek befogadása. Ily módon érettebbé teszi a keresztény élet stílusát.
Krisztus szeretete, amit szívvel befogadunk, megváltoztat, átalakít bennünket, képessé tesz bennünket a szeretetre, nem csak emberi mérték szerint, ami mindig véges, hanem az Isten mértéke szerint. És milyen az Isten mértéke? Mértéktelen! Az Isten mértéke mérték nélkül való. Minden, minden, minden!” – nyomatékosította a pápa. „Nem méricskélhetjük Isten szeretetét, mert az mérték nélküli! Így képesek leszünk a szeretetre, még az iránt is, aki nem szeret bennünket… Persze, nem könnyű ez! Mert ha tudjuk, hogy valaki nem szeret bennünket, akkor mi sem akarjuk szeretni őt. De ez nem lehet! Szeressük azt is, aki nem szeret minket! Álljunk ellen a rossznak a jóval, hogy megbocsássunk, hogy megosszunk, hogy befogadjunk. Jézus és a Lelke által így a mi életünk is a testvéreinknek nyújtott „megtört kenyérré” lesz. Ha így élünk, igaz örömre lelünk. Az ajándékká válás örömére, az ajándékok cseréjének az örömére, mely ajándékokat mi előbb kaptunk meg, méghozzá érdem nélkül. Szép dolog, ha az életünk ajándékká válik. Ez Jézus követése. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék említeni” – szólt végül Ferenc pápa. „Az első: Isten szeretetének a mértéke a mérték nélküli szeretet. A mi életünk Krisztus szeretetével, az Eucharisztiát befogadva, ajándékká válik. Így Jézust követve az Eucharisztia által, az életünket ajándékká tesszük”.

„Jézus, az örök életnek égből alászállott kenyere, mely emberré lett Szűz Mária révén. Miután kimondhatatlan szeretettel hordozta magában, egészen a keresztig és a feltámadásig követte őt. Kérjük a Szűzanyát – mondta Ferenc pápa -, segítsen felfedezni az Eucharisztia szépségét, hogy az életünk központjává tegyük, különösképpen is a vasárnapi misék és az imádás által.

Az Úrangyal imádság után a pápa arra emlékeztetett, június 26-án lesz az ENSZ-nek a kínzások áldozataiért meghirdetett világnapja. Ebben a helyzetben szilárdan leszögezem – mondta -, hogy a kínzás minden formáját elítélem, és arra szólítom a keresztényeket, hogy kötelezzék el magukat a kínzás eltörlése, az áldozatok és családtagjaik támogatása mellett. Az emberkínzás halásos bűn! Nagyon súlyos!” – fejezte be a vasárnapi Úrangyala imádságát Ferenc pápa.
(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.