2014-06-21 16:54:12

“Imádni az Eucharisztia Jézust és vele együtt járni” – Ferenc pápa homíliája a Sibari tengerpartján tartott szentmisén


RealAudioMP3 Ferenc pápa szombaton délután négy órakor – kalábriai apostoli útjának csúcspontjaként – szentmisét mutatott be az ősi, görög alapítású Sibari város tengerpart melletti sík fövenyén. Beszéde a vasárnapi Úrnap ünnepének témájához kapcsolódott, amiből a pápa két szempontot emelt ki: imádni az Eucharisztia-Jézust és együtt járni vele.

„Mindenekelőtt olyan nép vagyunk, mely imádja az Istent. Imádjuk őt, mert szeretet, aki Jézusban adta oda önmagát értünk és a kereszten felajánlotta magát a bűneinkért és ennek a szeretetnek a hatalmával feltámadt a halálból, él az egyházban. Rajta kívül nincs más Istenünk, ezért ma Krisztus testére, az Oltáriszentségre szegezzük tekintetünket, ellene mondunk a sátán kísértésének, ellene mondunk a pénz, a hiábavalóság, a gőg és a hatalom bálványainak. Mi keresztények nem akarunk senki mást imádni – mondta a pápa -, csak Jézus Krisztust, aki jelen van az Eucharisztiában. Kérjük az Urat, hogy világosítson meg és térítsen meg bennünket, hogy tényleg csak őt imádjuk és mondjunk ellent a gonosz minden fajtájának.

Ferenc pápa második gondolatként a Krisztussal való együtt-járásról elmélkedett. „A mi hitünk Jézus Krisztus valóságos jelenlétében, aki igaz Isten és igaz ember a megszentelt kenyérben és a borban – mondta a pápa – csak akkor hiteles, ha elkötelezzük magunkat együtt járni vele, mögötte és vele. Törekszünk tovább a gyakorlatba átültetni az ő parancsolatát, melyet az utolsó vacsorán kért tőlünk: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket!” (Jn 13,34). Az a nép, mely Jézust imádja az Eucharisztiában, ugyanaz a nép, mely együtt jár vele a szeretetben.

Mint Róma püspöke azért vagyok ma itt, hogy megerősítselek benneteket nem csak a hitben, hanem a szeretetben is, hogy elkísérjelek és bátorítsalak benneteket a Jézus-Szeretettel való utatokon”. Ferenc pápa támogatásáról biztosította a helyi püspököt, a papokat és a híveket, valamint az ősi hagyományban gazdag Lungro-i görög-katolikus eparchiát. Kiterjesztette áldását továbbá Kalábria egész egyházára és polgári intézményeire.

„Bátorítok mindenkit – mondta – a testvérek iránti konkrét szolidaritás tanúságtételére, különösen is azok iránt, akiknek leginkább szükségük van az igazságosságra, a reményre és a gyöngédségre. Hála Istennek, oly sok jele van a reménynek a családokban, a plébániákon, a társulatokban és az egyházi mozgalmakban. Az Úr Jézus szünet nélkül szítja a szeretet gesztusait a vándorló népében. Egy konkrét formája a reménységnek a „Policoro terv” a fiatalok számára, akik elkötelezik magukat, hogy munkalehetőséget teremtenek maguk és mások számára. Ti pedig kedves fiatalok, ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek a reményt! Jézust imádva szívetekben és egynek maradva vele, tudjatok ellenállni a gonosznak, az igazságtalanságnak és az erőszaknak, a jó, az igaz és a szép erejével”.

„Kedves testvéreim, az Eucharisztia gyűjtött egybe bennünket” – mondta a Szentatya. „Krisztus teste egy dologgá formál bennünket, egy családdá, mely Istennek Jézus, az Élet kenyere körül összegyűjtött népe. Amit a fiataloknak mondtam, azt mondom nektek: ha Krisztust imádjátok és mögötte, vele jártok, egyházmegyétek a plébániákkal együtt növekszik a hitben, szeretetben és az evangelizálás örömében. Olyan egyház lesztek, amelyekben az apák, anyák, papok, szerzetesek, katekéták, gyerekek, idősek és fiatalok egymás mellett jártok, egymást támogatjátok, egymást testvérként szeretitek, különösen a nehéz pillanatokban.

Végül Mária, az eucharisztikus Asszony, akit ti oly sok kegyhelyen tiszteltek, különösen Castrovillari-ban, járjon előttetek a hitnek ezen a zarándokútján. Ő mindig segített nektek, hogy maradjatok együtt, azért, hogy tanúságtételetek által az Úr továbbra is tudjon életet adni a világnak” – fejezte be Ferenc pápa szombat délután a dél-kalábriai Sibari város tengerpartján bemutatott szentmise homíliáját.

(vl)







All the contents on this site are copyrighted ©.