2014-06-17 16:50:32

Kihirdették a Ratzinger-díj 2014-es nyerteseit: egy francia professzorasszony és egy lengyel prelátus kapta az elismerést


Kedden délelőtt a Szentszék Sajtótermében bemutatták az újságíróknak a Joseph Ratzinger-XVI. Benedek vatikáni alapítvány negyedik alkalommal kiadott díjának nyerteseit és a kolumbiai Medellín pápai egyetemén ősszel megrendezésre kerülő konferenciát. Két tudós nyerte el a neves díjat, amelyet november 22-én adnak át.

Az egyiket a francia Anne-Marie Pelletier hermeneutika és bibliai egzegézis kutató kapta, aki egyben a nő szerepe a kereszténységben és az egyházban kérdéssel is foglalkozik. Ő az első nő, aki elnyerte a díjat. Camillo Ruini bíboros méltatásában Pelletier professzorasszonyról elmondta, hogy a kortárs francia katolicizmus kiemelkedő alakja, akit a megérdemelt tudományos hírnév mellett nagy és sokoldalú kulturális érdeklődés jellemez. Továbbá hitelesen elkötelezi magát olyan fontos ügyekben, amelyek a keresztény tanúságtétel számára jelentősek a társadalomban.

A másik nyertes Waldemar Chrostowski lengyel prelátus, aki szintén biblikus azon túl, hogy elkötelezetten tevékenykedik a katolikus-zsidó párbeszéd területén. Az Ószövetség és különösen is a próféták jelentik kiemelt munkaterületét, valamint a bibliai zsidó irodalom, továbbá a rabbinikus judaizmus és a kereszténység kapcsolata. Nagy elismerés illeti a tanárok és kutatók képzésében a különböző lengyel egyetemeken és szemináriumokban – méltatta Ruini bíboros. A Biblia ismeretének fáradhatatlan és nagyra értékelt terjesztője a képzésen, a lelkigyakorlatokon és a zarándoklatokon keresztül. Elkötelezetten foglalkozik a katolikus-zsidó, a lengyel-zsidó párbeszéddel. Magában egyesíti a tudományos szigort az Isten Szava iránti szenvedéllyel, az egyház szolgálatával és a vallásközi párbeszéddel. Az első lengyel, aki elnyeri a díjat.

Az október 23-án és 24-én Kolumbiában megrendezésre kerülő konferencia témája: „Az élet tisztelete, út a béke felé”. A Joseph Ratzinger-XVI. Benedek vatikáni alapítvány 2010-ben jött létre. Minden évben más országban rendezett konferenciát: Lengyelországban, Brazíliában, majd Rómában. A medellíni tanácskozás kiemeli, hogy az egyetemek aktívan részt vesznek az emberséges jövő építésében. Tudatában vannak, hogy a globalizáció által jellemzett mai korszakban, annak pozitív és negatív aspektusaival együtt, valamint a most zajló véres konfliktusok, háborúk idején szükség van egy megújult és közös elkötelezettségre a közjó, minden ember és a teljes ember fejlődésének keresése iránt.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.