2014-06-16 16:52:49

Ferenc pápa látogatása a Sant’Egidio Közösségnél: imádság, szegények és béke – ezen az úton kell előrehaladni


A Trastevere városnegyed Róma szívében a Szent Egyed Közösség otthona. Énekekkel, színes zászlók ezreivel várták a Szentatyát az eső ellenére vasárnap délután a hívek. A pápa együtt imádkozott a Közösség által gondozott személyekkel és beszédet intézett hozzájuk. Segítsétek növekedni az együttérzést és a barátságot – mondta nekik. Erős felhívást intézett a kiselejtezés kultúrája ellen a fáradt Európában. A Sant’Egidio Közösség székhelyének meglátogatása előtt pedig mindenkinek emlékébe idézte, hogy a békéért és az új szegénység formái elleni ima az a fegyver, amely megérinti Isten szívét.

Többek között a damaszkuszi szír ortodox érsek, egy idős asszony, egy fiatal, egy munkanélküli és egy mozgássérült tanúságtétele után a pápa beszédében áttekintette a Sant’Egidio Közösség életét az imától első tevékenységükig. Az ima kapcsán megjegyezte: megmenti a város névtelenségében élő embert a kísértésektől, mint pl. a szereplési vágy, hogy minden körülöttünk forogjon, vagy a közöny és az áldozat szerep.

A kiselejtezés kultúrája, a rejtett eutanázia áldozatainak nevezte a fiatalokat. Amire nincs szükség, aki nem termel, azt kiselejtezik. Ma olyan nagy a válság, hogy a fiatalokat is kiselejtezik. 75 millió 25 évnél fiatalabb személy nem dolgozik és nem tanul. Ez történik ma ebben a fáradt Európában, ami nem tudja, mit tegyen – állapította meg Ferenc pápa. Segíteni kell, hogy megfiatalodjon és újra megtalálja megtagadott gyökereit. A szegények pedig sarokkövei a társadalom építésének annak ellenére, hogy a spekulatív gazdaság megfosztja őket a legalapvetőbb szükségletektől is. A szolidaritást sokan ki akarják irtani a szótárból, mert egy bizonyos kultúra illetlen kifejezésnek tartja. Ez egy keresztény szó – nyomatékosította a pápa.

Ezt követően utalt a Sant’Egidio Közösségnek a béke iránti elkötelezettségére. Úgy nem lehet párbeszédet folytatni, hogy egy másik identitás mögé bújok. Fel kell vállalni saját önazonosságunkat. A világ megfullad dialógus nélkül. Elő kell segíteni a vallások közötti barátságot, amelyet a Közösség is művel.

Ezen az úton kell előrehaladni: ima, szegények és béke. Így növekszik a társadalom szívében az együttérzés, ami a valódi forradalom: az együttérzés és a gyengédség forradalma. Továbbá növelni kell a barátságot az ellenségeskedés és a közöny kísértetei helyett.

Végül a pápa imát kért a nélkülözőkért, a lakásaikat elhagyni kényszerülő családokért, az új szegényekért, a háborúban élő népekért, a békéért. Az ima a fegyverünk, hogy megérintsük Isten szívét. Ha imádkozunk, Ő meghallgatja. Kérlek imádkozzatok a szegényekért és a békéért! – zárta beszédét Ferenc pápa a Sant’Egidio Közösségnél tett látogatásakor.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.