2014-06-11 13:33:54

Ökumenikus kongresszus Németországban a társadalmi fejlődésért


Június 18-án kerül sor Berlinben a katolikus és az evangélikus egyház által meghirdetett találkozóra a következő címmel: „Megosztott felelősség egy igazságos társadalomért”. Az ökumenikus kongresszusra az egyházi szervezetek képviselői mellett több politikust, vállalkozót és egyetemi oktatót várnak.

Meghívólevelében a kongresszus házigazdái: a német püspöki konferencia elnöke, Reindhard Marx bíboros és az evangélikus egyháztanács elnöke, Nikolaus Schneider a gazdasági válság drámai következményeiről írnak. Kiemelik, hogy a szegénység elleni küzdelem és a teremtett világ megóvása globális szintű kihívást jelentenek. Ezért a keresztény egyházak szociális kezdeményezésükkel hozzá kívánnak járulni a társadalmi vitához, összekötve a szabadság és az igazságosság kérdését a XXI. században.

A mostani ökumenikus kezdeményezés az 1997-es Sozialwort (társadalmi kezdeményezés dokumentuma) nyomán született, amelyet egy szolidárisabb és igazságosabb jövőért hirdettek meg. Hatással volt a társadalmi és humánfejlesztési intézkedésekre, elősegítette a katolikusok és evangélikusok testvéri közösségét Németországban. Az újabb kezdeményezés, amelyet februárban mutattak be, a szociális és demográfiai biztonság hosszú távú elérését célozza. Arra figyelmeztet, hogy az igazságosabb társadalom iránti felelősséget nem lehet pusztán a jelenben értelmezni.

Központi téma továbbá a fenntartható szociális gazdaság az egyének közösségének részvételével; a környezeti problémák és a szegénység elleni küzdelem; de a nemzetközi gazdasági egyenlőtlenségek kiigazítása is. Az ökumenikus kezdeményezés olyan szociálpolitikát sürget, amely tiszteletben tartja a szubszidiaritás és a szolidaritás alapelveit. Megoldandó probléma, hogy a nők nehezen jutnak be a szakmai felelősséggel járó munkahelyekre, vagy hogy a szülők nem látnak lehetőséget a munka és a család összeegyeztetetésére, illetve a bevándorlók a társadalom peremén rekednek. Végül a katolikus és evangélikus egyház németországi képviselői egy olyan Európa megteremtésére ösztönöznek, amely a béke és a közös értékek közössége.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.