Jézus a papok „első szerelme”, akit sosem felejtenek el – Ferenc pápa péntek reggeli
homíliája
Először lelkipásztor,
aztán tudós, aki sosem feledkezik el Krisztusról, „első szerelméről” és mindig követi
Őt: ezt a leírást adta Ferenc pápa a papságról a péntek reggeli szentmisén, amelyet
szokásához híven a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatott be.
„Hogy
áll az első szerelmed? Olyan szerelmes vagy, mint az első napon? Boldog vagyok veled,
vagy nem veszek rólad tudomást?” Általános érvényű kérdések ezek, amelyeket gyakran
föl kell tennünk magunknak Jézussal kapcsolatban akkor is, ha nem házaspárok vagyunk,
hanem püspökök, papok. A Szentatya a napi evangéliumi szakaszból indult ki, amikor
Jézus háromszor is megkérdezi Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e
engem, mint ezek?'' (vö. Jn 21,15)
Ezt a kérdést teszi föl a pápa saját magának,
püspök- és paptestvéreinek: hogyan szeretik Jézust? Úgy, mint az első napon? Vagy
a munka, az aggodalmak másfelé irányítják tekintetüket és elfeledkeznek erről a szerelemről?
A házastársak veszekednek olykor, ez normális. De ha nincs szeretet, akkor nem veszekedés
jön, hanem szakítás.
Sosem szabad elfelejteni az első szerelmet, soha! – ismételte
Ferenc pápa. A papnak először is pásztornak kell lennie, miként Jézus kérte Pétertől:
legeltesd bárányaimat. A többi csak ezután jön: a tanulás, a filozófiai, teológiai
vagy patrisztikai képzés. Először lelkipásztornak kell lenni, mert az Úr erre hívott
minket.
„A második kérdés pedig az: hogy pásztor vagyok, vagy pedig alkalmazott
ebben a nem kormányzati szervezetben, amit egyháznak hívnak? Mert van különbség. Pásztor
vagyok? Olyan kérdés ez, amit föl kell tennem magamnak, de a püspököknek, papoknak
is, mindenkinek. Legeltesd a bárányaimat, menj előre” – mondta homíliájában a pápa.
Arról
se feledkezzünk meg, hogy nincs dicsőség, sem fenség annak a pásztornak a számára,
aki Jézusnak szenteli magát. Ugyanolyan hétköznapi módon végzi, akár a legnyomorúságosabb
körülmények között, mint mindenki: ágyban, betegen, ahol etetik, öltöztetik. Sorsa
az, hogy úgy végezze, mint Jézus. A szeretet, amely meghal, mint a búzaszem, aztán
termést hoz. Ezt azonban én már nem fogom látni.
A negyedik aspektus, amire
felhívta paptársai figyelmét a pápa: Jézus követése. A párbeszéd Jézus és Péter között
e szavakkal zárul: Kövess engem! (vö. Jn 21,19). Minden nehézség, aggodalom, bizonytalanság
közepette erre a bizonyosságra kell támaszkodnunk: az Úr nem hagy magunkra minket.
Jézus nyomdokain járva kell követnünk Őt. Homíliája végén a Szentatya így fohászkodott:
„Uram,
add meg minden papnak és püspöknek a kegyelmet, hogy mindig rátaláljanak és emlékezzenek
az első szerelemre, hogy mindig pásztorok lehessenek és ne szégyelljék alázatosan
egy ágyon végezni életüket, akár értelmüket vesztve. Az Úr adja meg mindig a kegyelmet,
hogy Jézust kövessük, az ő nyomdokain járjunk!”