2014-06-02 09:27:59

“Az evangélium hirdetése nem fakultatív választás” – Ferenc pápa beszéde a Regina Coeli elimádkozásakor


Mintegy 60 ezer hívő gyűlt össze június elsején, vasárnap délben a Szent Péter-téren, hogy Ferenc pápával együtt elimádkozza a Regina Coeli Mária imát, Urunk mennybemenetelének ünnepén. Az evangéliumi szakaszt kommentálva a pápa elmagyarázta, hogy Jézus mennybemenetele nem jelent elválást az Úrtól, aki örökre velünk marad új formában. Megmutatja, hogy utunk végcélja az Atya.

Jézus jelen van és működik az emberi történelem eseményeiben Szent Lelke hatalmával és ajándékaival; mindnyájunk mellett áll: akkor is, ha nem látjuk őt szemünkkel. Ő itt van! Elkísér, vezet bennünket, kézen fog és felemel, amikor elbukunk. A feltámadt Jézus az üldözött és diszkriminált keresztények mellett áll; minden szenvedő férfi és nő mellett áll; közel van mindannyiunkhoz. Jézus, amikor felmegy a mennybe, ajándékot visz az Atyának, mégpedig sebeit. Ez az az ajándék, amelyet Jézus az Atyához visz. Teste gyönyörű, véraláfutások, a korbácsolás nyomai nélkül, minden nagyon szép! De megőrizte sebhelyeit. Amikor az Atyához megy, ezt mondja neki: „Nézd, Atyám, ez az ára bocsánatodnak”. És amikor az Atya rátekint Jézus sebhelyeire, örökre megbocsát nekünk. Nem azért, mert mi jók vagyunk. Nem! Mert Jézus fizetett értünk! Az Atya, amikor Jézus sebhelyeit nézi, még irgalmasabb, még nagyobb lesz.

Jézus, mielőtt felment a mennybe, így szólt tanítványaihoz: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19). Pontosan meghatározott parancsról van szó, nem fakultatív tevékenységről. A keresztény közösség „indulásban” van, sőt, az egyház „indulásban” született. Ti azt kérdezitek tőlem: és a klauzúrás közösségek? – folytatta beszédét a pápa. Igen, azok is, mert mindig „indulásban” vannak az imával, a világra, Isten távlataira nyitott szívvel. És az idősek és a betegek? Ők is, imáikkal és azzal, hogy egyesülnek Jézus sebeivel. Jézus ezt mondja tanítványainak: „Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig” (Mt, 28,20).

Magunktól, Jézus nélkül nem tehetünk semmit. Az apostolkodásban nem elegendőek saját erőink, erőforrásaink, struktúráink, bár szükség van rájuk, nem elégségesek. Az Úr és Szent Lelke jelenléte nélkül munkánk, még ha jól szervezett is, hatástalannak bizonyul – mutatott rá a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa.

A Regina Coeli elimádkozása után Ferenc pápa szomorú szívvel imádkozott azoknak a feszültségeknek az áldozataiért, amelyek tovább folytatódnak Ukrajna egyes térségeiben és a Közép-Afrikai Köztársaságban. A pápa megismételte felhívását minden érdekelt félhez: küzdjék le a meg nem értéseket, türelemmel keressék a párbeszédet és a kiengesztelődést.
Mária, a Béke Királynője segítsen mindnyájunkat anyai közbenjárásával.

Ferenc pápa vasárnap délben emlékeztetett rá, hogy ezen a napon ünnepeljük a Tömegkommunikációs Világnapot. Az idei nap témája: a kommunikáció a találkozás kultúrájának szolgálatában. A tömegkommunikációs eszközök elősegíthetik az emberi család egysége iránti érzék növekedését, a szolidaritást, a minden ember számára méltó élet iránti elkötelezettséget. Imádkozzunk azért, hogy a kommunikáció minden formája valóban szolgálja a személyek, a közösségek, a nemzetek közötti találkozást, amely a kölcsönös tiszteleten és a másik meghallgatásán alapul – hangsúlyozta Ferenc pápa.


(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.