2014-05-29 15:39:13

„Egy közülünk” – Az Európai Unió elutasította az eddigi legsikeresebb civil kezdeményezést


A demokrácia hiánya – így kommeltálja az olasz életvédő mozgalom az Európai Bizottság döntését, miszerint nem foglalkozik a kéréssel, amelyet az „Egy közülünk” (www.oneofus.eu) polgári kezdeményezést aláíró 1,7 millió EU állampolgár támogatott. Az volt a céljuk, hogy benyújtsanak az Európai Parlamenthez egy törvényjavaslatot az olyan kutatások finanszírozásának leállítására, amelyek emberi embriók elpusztításával járnak. A Bizottság szerint a jelenlegi finanszírozási keret megfelelő.

Nagy csalódást okozott a döntés, de a kezdeményezők elszántan folytatják elkötelezettségüket a megfogant és meg nem született emberi lény jogi elismeréséért. Az „Egy közülünk” szervező bizottsága további lépésekre készül, tervezi, hogy pert indít az Európai Bíróságnál Luxemburgban. Azt reméli továbbá, hogy az új, konzervatívabb Európai Parlament meghallgatja a következő Bizottságot, lehetővé téve az Európai Állampolgári Kezdeményezés tiszteletének visszaállítását, és arra kéri az európai intézményeket, hogy legyenek etikusabbak és demokratikusabbak.

Itt jegyezzük meg, hogy az „Egy közülünk” kezdeményezés része az Európai Állampolgári Kezdeményezés elnevezésű hivatalos EU programnak. Ennek keretében az Európai Bizottság azt ígéri, hogy lépéseket tesz, amennyiben 7 különböző EU tagállamból egymillió állampolgár petícióban megfogalmazott kéréssel fordul hozzá. A petíció folyamatát a Lisszaboni Egyezmény határozta meg. A program a közvetlen részvételi demokrácia előmozdítására irányul, amely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy törvénykezési vitát kezdeményezzenek, bár nem ajánl fel garantált eredményt.

„Nevetséges az Európai Bizottság indoklása. Mélységesen csalódott vagyok a döntés miatt, úgy érzem, hogy ez a polgárok arculcsapása és becsapása” – mondta Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő, az Európai Parlament alelnöke a döntés kapcsán.

Sophia Kuby, a brüsszeli székhelyű European Dignity Watch szervezet részéről hangsúlyozta: „A Bizottság mandátumának utolsó napján jogtalanul ráerőltette elfogult politikai akaratát – vagyis, hogy folytatja az embriókat elpusztító kutatás finanszírozását – a közel két millió európai állampolgárra, akik támogatták az „Egy közülünk” kezdeményezést. Ezzel a Bizottság megmutatta, hogy nem tartja tiszteletben azt a demokratikus eszközt, amelyet saját maga hozott létre a Lisszaboni Szerződéssel.”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.