Földi zarándokutunk során nem vagyunk egyedül: kereszteződnek útjaink – Ferenc pápa beszéde a jeruzsálemi főmuftihoz

Hétfőn, a szentföldi apostoli út harmadik, és egyben utolsó napján a Szentatya reggel a jeruzsálemi főmuftival, Husszein sejkkel találkozott. A Mecsetek-terén álló Főtanács épületében elmondott beszéde kezdetén barátoknak és kedves testvéreknek nevezve a muzulmánokat, háláját fejezte ki, hogy ezen a szakrális helyen találkozhatnak. Szívből megköszönve a kedves meghívást, különösképpen a főmuftinak, mint a muzulmán Legfelsőbb Tanács elnökének mondott köszönetet.

Ferenc pápa elődei nyomában, s különösképpen VI. Pált követve, aki ötven évvel ezelőtt látogatott a Szentföldre, vágyott arra, hogy zarándokként meglátogathassa ezt a helyet, amely megtapasztalta Jézus Krisztus földi jelenlétét. „De ez az én zarándoklatom – mondta a Szentatya – nem lenne teljes, ha nem foglalná magába a találkozásokat is azokkal a személyekkel és közösségekkel, akik ezen a földön élnek, és ezért különösképpen örvendek a veletek való találkozásnak, muzulmán hívek, kedves testvérek. Ebben a pillanatban – folytatta beszédét a pápa – Ábrahám személyére gondolok, aki zarándokként jött erre a földre. Muzulmánok, keresztények és zsidók elismerik Ábrahámot, még ha mindnyájan más módon is, mint egy atyát a hitben és egy nagy követendő példaképet. Zarándokká vált, elhagyva saját népét, saját házát, hogy vállalkozzon arra a lelki kalandra, amelyre Isten hívta őt.”

Ezután Ferenc pápa elmondta, hogy a zarándok egy olyan személy, aki szegénnyé válik, útnak indul, nagy és várt cél felé halad, aki egy kapott ígéret reményében él. „Soha nem tarthatjuk magunkat önellátónak, életünk urának – mondta a pápa –, nem korlátozhatjuk magunkat bezártságunkkal, bizonyosságunkkal meggyőződéseinkben. Isten misztériuma előtt mindannyian szegények vagyunk, mindig késznek érezzük magunkat kilépni önmagunkból, engedelmesnek Isten hozzánk intézett hívásának, nyitottnak a jövőre, amit Ő akar készíteni számunkra.”

Majd azt hangsúlyozta a Szentatya, hogy földi zarándoklatunk során nem vagyunk egyedül: kereszteződünk más hívek útjával, olykor osztozunk velük egy útszakaszban, olykor együtt élünk át egy megállást, ami erőt önt belénk. „Ilyen ez a mai találkozás – mondta Ferenc pápa –, és én különös hálával élem ezt át. Vendégszeretetek miatt egy jóleső közös megállás ez azon a zarándoklaton, ami a mi életünk és közösségeinknek az útja. Egy összeköttetést és egy testvéri cserét élünk át, amelyek felüdülést és új erőt nyújthatnak szembesülni az előttünk álló közös kihívásokkal.”

„Nem feledkezhetünk el arról, hogy Ábrahám zarándoklata egy meghívás is volt az igazságosságra: Isten az ő cselekvésének tanújává és utánzójává akarta őt – mondta beszédében a pápa. – Nekünk is Istennek a világban való cselekvésének tanúivá kell, hogy akarjunk válni, és ezért, éppen ebben a találkozásunkban visszhangozni halljuk a meghívást arra, hogy a béke és az igazságosság munkásai legyünk, arra, hogy az imádságban kérjük ezeket az ajándékokat és elsajátítsuk a magasból az irgalmasságot, a lelki nagyságot, az együttérzést.”

Végül így fejezte be a beszédet Ferenc pápa: „Kedves testvérek, kedves barátok, erről a szent helyről azt a felhívást intézem Ábrahámot elismerő minden személyhez és közösséghez, hogy fogadjuk el és szeressük egymást, mint fivérek és nővérek! Tanuljuk megérteni a másik fájdalmát! Senki ne használjon erőszakot az Isten nevében! Dolgozzunk együtt az igazságosságért és a békéért! Salam!” – zárta beszédét a Szentatya.

(mt)