2014-05-22 14:48:53

Köszönet a szentföldi keresztényeknek mindennapi tanúságtételükért – az európai püspökök üzenete


Megkezdődött a visszaszámlálás Ferenc pápa szentföldi zarándoklata előtt: szombaton indul ugyanis apostoli útjára, amelynek során fölkeresi Ammant, Betlehemet és Jeruzsálemet. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) ebből az alkalomból üzenetben fordult a hívekhez, amelyben felhívja a figyelmet a pápai út fontosságára.

Péter utódának zarándoklata arra irányul, hogy megerősítse a hitben a szentföldi helyi egyházat. Az európai katolikusok számára ez jó alkalom, hogy megmutassák, közel állnak keresztény testvéreikhez, akik Jézus szülőföldjén élnek és nap mint nap tanúskodnak hitükről a viszontagságok közepette immár kétezer éve. Köszönet illeti őket ezért a mindennapos tanúságtételért, amely ösztönző erőt és bátorítást jelent hitéletünk számára – írják üzenetükben az európai püspökök.

Ferenc pápa és Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárka találkozója, mely emléket állít VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka ötven évvel ezelőtti (1964. január 4-6.) történelmi ölelésének, valamint az ökumenikus találkozó a jeruzsálemi keresztény felekezetekkel váljék egyetemes öleléssé, amelyből erőt meríthetünk a látható egység megteremtésére egyházaink között. Elismeréssel idézzük föl a keleti egyházak és különösen az ortodox egyház érdemeit a Krisztus szenvedéséhez és halálához kötődő szent helyek őrzésében.

Ferenc pápa és Bartolomeosz pátriárka találkozója az izraeli, jordániai és palesztin vezetőkkel járuljon hozzá a tárgyalásos úton való béke megteremtéséhez, amelyért e föld lakói évek óta kiáltanak. Európa valamennyi helyi egyháza imádkozzék a Szentföldért és az ott élőkért – zárul a CCEE üzenete.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.