2014-05-20 17:40:08

A pápa szentföldi útja: a jordán helyi egyház boldogan várja a Szentatyát


„A jordán lakosság nagy örömmel és büszkeséggel várja a találkozást Ferenc pápával, aki elbűvölte a világot pápasága első 14 hónapjában. A „legutolsók” pápája, aki szegény és szegényekért működő egyházat szeretne. Az igazságosság és a béke pápája, aki sokat imádkozik a békéért és az igazságosságért Szíriában, Irakban és az egész Közel-Keleten.” Így fogalmazott Ri’fat Bader atya, a jordániai helyi egyház szóvivője a Szentatya közelgő háromnapos szentföldi látogatása kapcsán, amelynek első állomása az ország fővárosa, Amman lesz május 24-én, szombaton.

Nemcsak a helyi keresztény közösség, de az egész arab világból és más országokból érkező rengeteg hívő várja a pápát – folytatta Bader atya. Biztosak benne, hogy a pápa addig imádkozik, amíg végül garantálni fogják a stabilitást és a biztonságot az országban. A nemzeti egység megőrzéséért is fohászkodik, amely példásan egyben tartja a muzulmánokat és keresztényeket Jordániában. Közös imát terveznek iraki és szíriai menekültekkel együtt, akik jelen lesznek a szentmisén és részt vesznek családjaikkal a főváros stadionjában a békéért és az igazságosságért szervezett imán. Az egész Közel-Kelet első javaslata kell legyen a közös ima a Szentatyával a békéért és az igazságosságért az egész régió számára, továbbá azért, hogy visszatérjen a stabilitás erre a sokat szenvedő területre.

Az emberek büszkék, mert Abdullah király kezdeményezésére a keresztények és a muzulmánok közötti párbeszéd pozitív eredményeket hozott Jordániában. Ez a pápai látogatás bíztatást jelent ennek az útnak a folytatására. A jordán király és az egész nép szívén viseli azt az ügyet, hogy az arab keresztény lakosság és a keresztények általában ezen a földön maradjanak. A keresztények elvándorlása a Közel-Keletről nemcsak a helyi keresztény közösség számára káros, hanem a muzulmán lakosságnak is, mert a jordán király és sok muzulmán azon dolgozik, hogy előmozdítsák az iszlám pozitív arculatát, mint vallás, amely tiszteletben tud tartani más vallásokat. Ez a Szentszék és Jordánia közös célja és aggodalma, amelyet előmozdítanak majd a pápai út során – nyilatkozta a jordán helyi egyház szóvivője.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.