2014-05-19 10:22:20

Konfrontáció, a probléma megvitatása és ima – így oldjuk meg az egyházban a konfliktusokat – Ferenc pápa beszéde a vasárnap déli Regina Coeli elimádkozása előtt


RealAudioMP3 Kedves Testvérek! Jó napot kívánok! Az Apostolok Cselekedeteiből vett mai olvasmány (ApCsel 6,1-7) megmutatja, hogy már az ősegyházban megjelentek az első feszültségek, zúgolódások. Az életben vannak konfliktusok, a probléma az, hogy hogyan nézünk velük szembe – hangsúlyozta a Szentatya május 18-án, vasárnap délben.

Kezdetben a keresztény közösség egységének kedvezett az, hogy mindnyájan egyetlen népcsoporthoz, kultúrához tartoztak, a zsidó kultúrához. Amikor azonban a Jézus Krisztus akaratából minden népnek szóló kereszténység nyit a görög kulturális környezet felé is, megszűnik ez a homogén jelleg és jelentkeznek az első nehézségek. Felüti fejét az elégedetlenség, a panaszkodás; az a hír járja, hogy egyeseket előnyben részesítenek, másokat elhanyagolnak.

Ez a mi plébániáinkon is megtörténik! – mondta Ferenc pápa. Az olvasmányban elbeszéltek szerint úgy tűnt, hogy az özvegyasszonyoknak, árváknak, általában véve a szegényeknek, a közösség hátrányos helyzetű személyeinek nyújtott segítség előnyben részesítette a zsidó származásúakat a többiekkel szemben. A konfliktus láttán az apostolok kezükbe veszik a helyzet irányítását: összehívják a tanítványok gyülekezetét, közösen vitatják meg a kérdést. Mindnyájan együtt. A problémákat ugyanis nem úgy oldjuk meg, hogy úgy teszünk, mintha nem léteznének. Nagyon szép ez a becsületes konfrontáció a lelkipásztorok és a többi hívő között – állapította meg beszédében Ferenc pápa.

Végül felosztják egymás között a feladatokat. Az apostolok javaslatát mindenki elfogadja: ők az imának és az ige szolgálatának szentelik magukat, miközben hét férfi, a diakónusok a szegények menzáján teljesítenek szolgálatot. Ezt a hét személyt nem azért választják ki, mert tapasztalt üzletemberek, hanem azért, mert becsületesek voltak, eltöltötte őket a Szentlélek és a bölcsesség. Szolgálatukra úgy kaptak megbízatást, hogy az apostolok imádság közben rájuk tették kezüket. És így az elégedetlenségből, a panaszkodásból, a kivételezés és az egyenlőtlen bánásmód miatti zúgolódásból eljutottak a megoldáshoz. Az egyházban egymással szembesülve, a problémát megvitatva és imádkozva oldjuk meg a problémákat. Konfrontáció, vita és ima – foglalta össze a pápa. Annak bizonyosságában, hogy a pletykák, az irigykedések, a féltékenykedések soha nem vezetnek el bennünket az egyetértéshez, az összhanghoz és a békéhez.

Az olvasmányban elbeszélt esetben is a Szentlélek koronázta meg ezt az egyetértést. Ez megérteti velünk, hogy amikor a Szentlélekre hagyjuk a vezetést, akkor Őáltala eljutunk az összhangra, az egységre, a különböző adományok és talentumok tiszteletben tartására. Megértettétek? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Semmi pletyka, semmi irigykedés, semmi féltékenység.

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy engedelmesek legyünk a Szentlélekhez, hogy tudjuk egymást kölcsönösen tisztelni, hogy egyre mélyebben egyesüljünk a hitben és a szeretetben, nyitva tartva szívünket testvéreink szükségletei iránt – mondta a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.