2014-05-19 16:59:36

A bahreini király látogatása a Vatikánban


Május 19-én, hétfőn délelőtt került sor Ferenc pápa és Hamad ibn Ísza Ál Halífa, a Bahreini Királyság királyának találkozására a Vatikánban, akit ezt követően Pietro Parolin bíboros-államtitkár fogadott. Ez utóbbi találkozón jelen volt Dominique Mamberti érsek, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára is.

A beszélgetések során néhány közös érdeket képviselő témával foglalkoztak, különösképpen hivatkozva a Közel-Kelet békéjét és szilárdságát szolgáló elkötelezettségre, valamint a párbeszéd előmozdítására, illetve a társadalom minden tagjának békés egymás mellett élésére.

Ezt követően kiemelésre került az a pozitív hozzájárulás, amit a keresztény kisebbség nyújt az országnak, valamint a király méltatása személyes érdeklődéséért a helyi katolikus közösség szükségletei iránt.
(mt)








All the contents on this site are copyrighted ©.