2014-05-17 17:06:34

Tauran bíboros és Bin Talal jordán herceg közös felhívást tett közzé a nagyobb szolidaritásért a világban


A család és az iskola alapvető szerepe a gyermekek képzésében; a vallásos nevelés fontossága; a személy méltóságának figyelembe vétele; a vallásszabadság tiszteletben tartása; valamint a meggyőződés, hogy nem a vallás, hanem az embertelenség és a tudatlanság a konfliktusok okai. Többek között ezek szerepelnek a közös dokumentum jelentős pontjai között, amelyet május 14-én, szerdán írt alá Jordániában Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke és El Hassan Bin Talal herceg, a királyi felekezetközi tanulmányi intézet alapítója több mint egy héttel azelőtt, hogy Ferenc pápa Ammanba érkezik május 24-én, szombaton.

Május 12-14. között az ammani Petra Egyetemen rendeztek szemináriumot „A vallás és az erőszak” témájáról, amely a vallásközi párbeszéd előmozdítását szolgálta. A tanácskozáson részt vett a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, titkára és irodavezetője. A találkozó résztvevői erősen elítélték az erőszak minden formáját és a Nigériában elrabolt diáklányok azonnali szabadon engedését követelték.

Tauran bíboros háromnapos jordániai látogatásáról nyilatkozva a Vatikáni Rádiónak elmondta: a nyitottság és a barátság légkörében zajlott útja. Ez megerősíti, hogy a vallásközi párbeszéd mindig a barátsággal, egymás megismerésével és egymás szeretetével kezdődik. A vallásközi tanácskozás témája az volt, hogy hogyan nézzünk szembe a mai kihívásokkal a nevelésen keresztül. A bíboros hangsúlyozta a család, az iskola és az egyetem nélkülözhetetlen szerepét.

A tanácskozás végén mivel a résztvevők azt a meggyőződést vallják, hogy az emberiség jövője a következő nemzedékek kezében van, közzétették a „Kultúra Tízparancsolatát” mindazok számára, akik a neveléssel foglalkoznak:

1) Sosem szabad lemondani az intellektuális kíváncsiságról!

2) Rendelkezzetek intellektuális bátorsággal és ne legyetek intellektuálisan gyávák!

3) Legyetek alázatosak és ne legyetek intellektuálisan arrogánsak!

4) Gyakoroljátok az intellektuális együttérző képességet a bezárt gondolkodásmód helyett!

5) Tartsátok meg intellektuális integritásotokat!

6) Őrizzétek meg intellektuális autonómiátokat!

7) Tartsatok ki a környezetetekben levő felületesség ellenére is!

8) Bízzatok az értelemben!

9) Legyetek lojálisak és intellektuálisan ne legyetek hűtlenek!

10) A pluralizmust tekintsétek gazdagságnak, sohasem fenyegetésnek!

(sv)









All the contents on this site are copyrighted ©.