Nem létezik keresztény az egyház nélkül – mondta csütörtöki homíliájában a pápa

Egy keresztény nem zarándokolhat önmagában, mert maga Jézus csatlakozott népe zarándokútjához – állapította meg a pápa csütörtökön reggel, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A napi első olvasmányból kiindulva a Szentatya az apostolokról beszélt, akik hirdetik Jézust, de nem Vele kezdik az igehirdetést, hanem népe történetével. Jézust nem lehet megérteni e nélkül a történet nélkül, mivel Ő a célja, a történet Őfelé halad. A keresztény ember nem egy elszigetelt atom, hanem egy néphez: az egyházhoz tartozik. Az egyház nélküli keresztény pusztán elméleti dolog, nem reális – magyarázta a pápa.

„Nem lehet megérteni a keresztény embert önmagában, mint ahogy nem lehet megérteni Jézust sem egyedül. Jézust Krisztus nem az égből pottyant, mint egy hős, aki a megmentésünkre siet. Nem. Jézus Krisztusnak története van. Mondhatjuk azt is: Istennek története van, mert együtt akart zarándokolni velünk. Egy keresztény történelem nélkül, nép nélkül, egyház nélkül érthetetlen. Laboratóriumi, művi dolog, amely nem adhat életet”.
Isten népe egy ígérettel folytatja zarándoklatát. Fontos, hogy ezt a dimenziót szemünk előtt tartsuk életünkben. Ez az emlékezet dimenziója.

Egy keresztény emlékezetébe vési népe történelmét, emlékszik az útra, amit népe megtett, emlékszik egyházára, egész múltjára. Ez a nép pedig a végső ígéret felé tart, a teljesség felé. Ezért a keresztény nő, férfi az egyházban reménnyel teli. Az ígéret reménye az övé, amely nem csal meg – magyarázta a pápa.

Múlt – jelen - jövő: e három dimenzió így jelenik meg életünkben: a keresztény mindig az emlékezés kegyelméért fohászkodik. Előre tekintve a remény élteti, a jelenben követi Isten zarándokútját és megújítja Vele a szövetséget. Szüntelenül azt mondja az Úrnak: ’Igen, akarom a parancsolatokat, az akaratodat, én követni akarlak’. A szövetség embere ő, és mi ezt a szövetséget ünnepeljük minden nap a szentmisében.

Homíliája végén Ferenc pápa így fohászkodott:
„Gondoljunk keresztény identitásunkra, mely egy néphez, az egyházhoz való tartozásban fejeződik ki. E nélkül nem vagyunk keresztények. A keresztséggel léptünk be az egyházba, ott vagyunk keresztények. Ezért kell, hogy szokásunkká váljon kérni az emlékezés kegyelmét; hogy emlékezzünk Isten népének zarándokútjára, de saját személyes történetünkre is: mit tett Isten velem, az életemben, hogyan vezérelt utamon. A remény kegyelmét kérni, amely nem azonos az optimizmussal! Kérni a kegyelmet, hogy mindennap megújítsuk a szövetséget az Úrral, aki hívott bennünket. Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy adja meg ezt a három kegyelmet, amelyek szükségesek a keresztény identitáshoz”.

(gá)