A Szentlélek mindig arra ösztönzi az egyházat, hogy túllépjen a korlátokon

„Kik vagyunk mi, hogy becsukjuk az ajtót a Szentlélek előtt?” – ezt a kérdést tette fel homíliájában Ferenc pápa május 12-én reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén.
A Szentlélek ott fúj, ahol akar, de a hívők egyik leggyakoribb kísértése az, hogy eltorlaszoljuk előtte az utat, és más irányba tereljük. Ez a kísértés nem volt idegen az egyház kezdeteitől sem, mint ahogy ezt mutatja Simon Péter története, amelyet az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk (ApCsel 11,1-18).

Pogányok egy közössége is befogadja az evangéliumi hírt és Péter szemtanúja annak, hogy leszáll rájuk a Szentlélek. Előtte azonban habozik, hogy hozzáérjen olyasmihez, amit mindig „tisztátalannak” tartott. Azután kemény kritikát kap a jeruzsálemi keresztényektől, akik megbotránkoznak, hogy vezetőjük körülmetéletlen férfiakkal együtt étkezett, sőt megkeresztelte őket. Az ősegyház belső válságáról Ferenc pápa ironikus hangon szólt:

„Olyan dologról volt szó, amire még csak gondolni sem lehetett. Ha például holnap marslakók érkeznének a földre és néhányan ide jönnének hozzánk, marslakók – zöldek, hosszú orral és nagy fülekkel, mint ahogy a gyermekek ábrázolják őket – és az egyik azt mondaná: ’Meg akarok keresztelkedni’- akkor mi történne?”

Péter megérti, hogy helytelenül gondolkodott, amikor egy látomás megvilágítja számára az alapvető igazságot: amit Isten tisztává tett, azt senki nem nevezheti közönségesnek. Az apostol, miközben elbeszéli ezt a történetet az őt bíráló tömegnek, mindenkit megbékít ezzel az állítással: „Ha tehát Isten ugyanazt a kegyelmet adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy útjába állhattam volna Istennek?”

Amikor az Úr megmutatja nekünk az utat, kik vagyunk mi, hogy így válaszoljunk: „Nem, Uram, ez nem alkalmas. Nem, csináljuk inkább így…” És Péter abban az első egyházmegyében – Antiochiában – ezt a döntést hozza: Ki vagyok én, hogy akadályokat állítsak fel? Szép szavak ezek a püspökök, a papok és minden keresztény számára. Kik vagyunk mi, hogy ajtókat csukjunk be? Már az ősegyházban is volt és ma is létezik még az ajtónálló. Mit csinált az ajtónálló? Kinyitotta az ajtót, fogadta az embereket, beengedte őket. De soha nem létezett olyan alkalmazott, akinek az lett volna a szerepe, hogy becsukja az ajtót az emberek előtt. Soha! – mondta nyomatékosan Ferenc pápa.

Isten az egyház vezetését ma is a Szentlélekre bízza. A Szentlélek az, ahogyan Jézus mondja, aki mindent megtanít nekünk, és lehetővé teszi, hogy emlékezzünk arra, amit Jézus megtanított nekünk.

A Szentlélek Isten élő jelenléte az egyházban. Ő az, akinek működése révén az egyház előre halad. Mindig tovább és tovább, a határokon, korlátokon túl. A Szentlélek ajándékaival vezeti az egyházat. Nem lehet megérteni Jézus egyházát a Vigasztaló Szentlélek nélkül, akit az Úr ezért küld el nekünk. És ezeket az elképzelhetetlen választásokat hozza! Szent XXIII. János szavait használva: éppen a Szentlélek az, aki „aggiornálja”, korszerűsíti, naprakész állapotba hozza az egyházat: valóban, korszerűsíti, és előbbre viszi.

Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy kérjük az Úrtól a Szentlélekhez való engedelmességet. Az engedelmességet ehhez a Szentlélekhez, aki szól a szívünkhöz, szól hozzánk az élet különböző helyzeteiben, az egyházi életben, a keresztény közösségben, minden esetben” – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)