A Jó Pásztor szolgálatában - P. Szabó Ferenc elmélkedése Húsvét 4. vasárnapjára
A nyáját őrző, vezető,
védő pásztor képe gyakori a Bibliában: a pusztában vándorló ószövetségi nép számára
könnyen érthető volt, ha a próféták e metaforát használták Jahve és népe kapcsolatának
megvilágítására; tőlük azután Jézus is átvette a példázatot, amikor Jó Pásztornak
mutatta be magát. Húsvét 4. vasárnapján a jánosi allegóriát olvassuk a negyedik evangélium
10. fejezetéből, amely visszautal Ezekiel prófétára. Jézus, Jahvéhoz hasonlóan kiszabadítja
a nyájat a veszedelmekből, és dús legelőre vezeti. Ő a tökéletes pásztor, aki életét
adja juhaiért, örök életet biztosít a benne hívőknek.
Most, Jó Pásztor
vasárnapján tarja az Egyház a hivatások világnapját: világszerte azért imádkozunk,
hogy a Jó Pásztor támasszon szolgálatára új papi és szerzetesi hivatásokat. Köztudomású,
hogy az ún. nyugati világban egyre csökken a papi és szerzetesi hivatások száma, és
így az elöregedő papságra egyre több és súlyosabb teher nehezedik. A jelenségnek számos
oka van: a szekularizált, Isten nélküli, a vallás- és egyházellenes társadalmi környezet;
a családok szétesése következtében a gyermekek vallásos nevelésének hiánya; az egykézés,
illetve a gyermekvállalás fokozódó elutasítása; továbbá – legalábbis vidéken - egyik
ok az is, hogy a papi pálya ma már legtöbbször nem jelent társadalmi előmenetelt.
De - e jórészt szociológiai tényezők mellett - alapvetően közrejátszik a papi
identitás, önazonosságválsága is, amelynek fő oka a természetfeletti
hit, következésképpen a hűség megfogyatkozása. Sok pap már csak funkcionáriusnak
tekinti magát, kedv és öröm nélkül hordozza az apostoli munkával járó terheket, mert
hiányzik a Krisztus segítségébe vetett bizalom és az áldozatos, az emberek üdvösségéért
munkálkodó szeretet. Az ilyen öröm nélküli papi élet nem lehet vonzó a fiatalok számára.
A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a legtöbb esetben a papi és a szerzetesi hivatások
eredeténél – az isteni kegyelem működésén túl – ott van egy találkozás egy vonzó személlyel,
hivatásában boldog pappal vagy szerzetessel.
Ferenc pápa papsághoz intézett
nagycsütörtöki beszédében a papi örömről elmélkedett. Csak az örvendező és
örömet sugárzó papi élet lehet vonzó az útjukat kereső fiatalok számára. A pápa így
fohászkodott: „E papi csütörtökön azt kérem az Úr Jézustól, hogy sok fiatallal fedeztesse
fel a szív izzó lelkesedését, amely felszítja az öröm lángját, mihelyt a fiatal boldog
merészséggel, készségesen válaszol hívására.”