2014-05-06 13:01:16

Ukrajna: szentmisével és imával a megbékélésért és az áldozatokért


Ferenc pápa felhívásával összhangban Ukrajnában szüntelenül imádkoznak a békéért. Az odesszai katolikus püspök, Broniszlav Biernacki kedden délután szentmisét mutatott be a székesegyházban és arra szólította a lakosságot, hogy őrizze meg nyugalmát és ne engedjen a provokációnak. Az ukrajnai és a külföldi politikai erőktől pedig azt kérte, hogy sokszorozzák meg erőfeszítéseiket a béke és az erőszak megállításáért. A nemzetközi közösség gyakoroljon nagyobb politikai és gazdasági nyomást azokra, akik fenntartják az erőszakot, pénzelik a provokátorokat és fegyverekhez juttatják őket.

Az odesszai görög-katolikus püspök is fájdalommal és aggódva tekint a városban kialakult helyzetre. Könyörögve kéri a szembenálló feleket, a biztonsági szerveket, a kormányt, valamint a régió politikai erőit és mozgalmait, hogy állítsák meg a vérontást, előzzék meg a feszültség és az erőszak további elharapódzását. Mindenkit arra buzdít, hogy békésen küzdjön a polgári jogokért és erősítse meg a demokrácia alapjául szolgáló erkölcsi értékeket. A vasárnapi szentmisén Odessza és a Krím-félsziget minden plébániáján imádkoztak azokért, akik életüket vesztették a múlt pénteki tragikus események során.

Lvivben minden egyház részt vett az ökumenikus imán Ukrajna békéjéért. Az ukrán görög-katolikus egyház nagyérseke, Szvjatoszlav Sevcsuk Kanadából adott interjújában a május 25-i elnökválasztásról beszélt: „Egyházunk mindenkit arra buzdít, hogy teljes mértékben vegyen részt a választásokon és arra adja le voksát, aki egyesíteni tudja az országot”. Az orosz propaganda célja az, hogy destabilizálja az Ukrajnában zajló demokratizálódási folyamatot, „megosztottságot és széttagoltságot” szítva. A főpásztor arról biztosított az interjúban, hogy ő és egyháza mindent megtesznek a választások érdekében.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.